A SZÉLMALOMHARCOS XI. fejezet

A SZÉLMALOMHARCOS XI. fejezet

AZ ÖRÖK ELLENZÉKI

A nagy „demokratikus” hazugságok kezdete 1990

Molnár Tamás életfilmje

Nem kell sokáig várni a képmutató rendszerváltás lebukására. Az első gyalázatos esemény, amely megrengeti az évet, azt a Végvári József őrnagy által feltárt és kirobbantott „Dunagete” botrány okozza. A legbelső titkosszolgálati körökben játszó haveroktól füleseket kapó SZDSZ – politikai haszonszerzés reményében-, azonnal lecsap az ügyre. Nyilvánvaló jelekből mindannyian tudjuk, hogy a titkosszolgálatok változatlanul megfigyelnek bennünket annak ellenére, hogy mindez törvény- és alkotmánysértő cselekedet. Az ügyből azonnal hatalmas politikai vihar kerekedik, lemondásra kényszerül a belügyminiszter. Az első szabadnak tűnő, ám erősen manipulált választáson az MDF szerez elsöprő többséget, így a Csoóri által végletekig favorizált Antall József alakíthat kormányt. A tétova és gyengekezű Antall, már az előző évben felbukkan az alakuló kisgazdák környékén, de a népi írók csoportjának kérésére inkább a választási győzelemre leginkább esélyes álnépi paktumpártot választja. Hiába messze a legnagyobb - immár több mint húszezres taglétszámú a kisgazdapárt-, az ügynökpártok és háttérhatalmak versengésében alulmarad.

Az arculatot váltó provincia hatalmi forgatókönyve remekül működik! A választási színjáték - vagyis a képmutató hazudozások eredménye-, az előzetes várakozásoknak megfelelő. Győz a konformista, elszámoltatást (nagytakarítást) ígérő álnemzeti MDF. Erőteljes és álságos antikommunista retorikájával második az internacionalista SZDSZ. A mindössze kenyeret és munkát ígérő FKGP a harmadik helyen végez. A leszakadó MSZP az életéért küzd és a túlélésre játszik. A szívre és a hitre apelláló Fidesz és KDNP utolsóként veszi az akadályt. Krassó és a MOP egyedüliként tiltakozik a csalásokra kiválóan alkalmas, manipulatív választói rendszer ellen. Napokon keresztül sátoroznak a Kossuth téren, majd látványosan elégetik a kopogtató céduláikat. A tudatlan népet persze mindez cseppet nem érdekli, mindenki örül a „szabad és demokratikus” választásoknak. Az országgyűlési versengést követő második héten, Antall és Tölgyessy sebtében aláírja az ország sorsát és a későbbi évtizedeket végleg megpecsételő SZDSZ–MDF paktumot. A titokban összebarkácsolt zsidó alku „eredményeként”, néhány nap múlva kinevezik Göncz Árpádot az ország ideiglenes köztársasági elnökének. Az MDF elindul a jobboldal, az SZDSZ elindul a baloldal végleges legyengítése, szétverése és elfoglalása irányaiba. Az ádáz harc közben mindketten szétmarcangolják egymást és az országot. Napról-napra egyre távolabb kerülünk a nemzeti egységtől. Néhány hónap múlva a városban, már mindenki a letagadott „Rózsadombi paktumról” és a zavarosban garázdálkodó szabadkőművesekről sutyorog.

A frissen megalakult országgyűlés első penetráns botránya sem marad el. A gyalázatos trianoni évforduló napján, a szélső-liberális irányt vett Fidesz ordenáré módon kivonul az ülésteremből. Néhány nap múlva a paktum hatására, az Országgyűlés módosítja az alkotmányt és csökkenti a kétharmados törvények számarányát. A nyár aránylag csendes és fullasztóan meleg. Az ország szétrablásába teljes mellszélességben belevetik magukat a frissen alakult pártok és civil szervezetek. Megy a koncért való undorító tülekedés és lökdösődés, mindenki állami pénzekért, földekért és ingatlanokért verekszik. Egyre inkább undorodom a „demokratikus” közélettől! Bécsben élő ismerősömmel Kovács Kálmán festőművésszel eközben eltervezzük, hogy a Kárpát-medencében élő képzőművészeknek alkotótábort szervezünk. Kiváló lehetőség kínálkozik Baja közelében az Al-Dunán, ahol apám segítségével egy holtágban pihenő tanyahajón szerveztük meg a találkozót. Megkeresésünkre és felhívásunkra közel húsz művész jelentkezik, néhányan közülük a Felvidékről, Erdélyből és a Vajdaságból érkeznek. A tábort a bécsi házaspár finanszírozza, én szakácskodom, a feleségem mindenes. Remek festmények, akvarellek és grafikák születnek, sokat beszélgetünk a magyar megmaradásról és összetartozásról. Ringatózzunk a vízen, sétálunk az ártéri erdőben, tíz hosszú napra elfeledjük a bűnös és zajos külvilágot.

Forró ősz ígérkezik, a becsapott emberek egyre inkább elégedetlenebbek. Az új pártok és pártvezetők gátlástalanul pofátlanabbak és naponta gazdagabbak, miközben az istenadta nép folyamatosan szegényedik. A forradalom állami ünnepségeire már ki sem megyek. Erősen csalódottnak, depressziósnak és fáradtnak érzem magam, egész álló nap a csúcshegyi kertünkben kertészkedem. Azon a késő nyárutón ismét - immár harmadszor-, megérint a halál szele. Philipp Tibi Münchenbe indul és utastársnak invitál. Se pénzem, se kedvem nincs a zötykölődéshez, ezért lemondom az utazást. Már késő este van, amikor olvasás közben hirtelen élesen felvillan a szobai lámpánk, majd kialszik. Nem értem a jelet. Másnap kapom a hírt, hogy Tibor Salzburg közelében éjszaka autóbalesetet szenvedett, utastársa szörnyethalt. A tragikus hír megvisel, a súlyosan sérült Tibor nagyszerű barát és harcostárs, nagyon sajnálom a vele történteket. Szerencsés sorsom folytán ismét – immár harmadik alkalommal-, kikerülök egy végzetes halálos tragédiát.

Az ősz nem múlik el nyomtalanul, október 26.-án újabb erőpróba zajlik a felzaklatott országban. Este tíz órakor dühös taxisok lepik el a Kossuth teret, tiltakoznak a kormány drasztikus üzemanyagár emelése ellen. A húszezer taxis, CB-rádiókon keresztül pillanatok alatt megszervezi magát és eltorlaszolja a fontosabb utakat. A kormány béna és tehetetlen. A sebtében felállított barikádokon SZDSZ-es aktivisták agitálnak és a kormány azonnali lemondását követelik. Sietve ellentüntetés szerveződik az MDF-es kormány támogatására. A részeges belügyminiszter Horváth Balázs majdnem kizuhan a Parlament ablakán. Óriási a káosz és az anarchia. Krassó telefonon hív, azonnal menjek utcára én is, mert nagy és forradalmi változások vannak készülőben, állítólag már fegyvereket is osztogatnak. Gyuri ismét lázasan szervezkedik, röplapozik, felszólal és agitál. Aztán persze rendre csalódik, ez a harc már régen nem az Ő szépséges, 1956-os ideáiról szól. Keserűen nevetek rajta, már nem bízom senkiben. Három nap múlva Göncz és Palotás János közreműködésével elcsitul a profin - valószínűleg titkosszolgálati módszerekkel-, szervezett konfliktus. A tüntetők gyorsan közkegyelmet kapnak, de a kormány iránti bizalom végleg meggyengül.

A zűrzavar éve 1991

Ebben az évben a régi világ véglegesen felbomlik és darabjaira zuhan. Nincs többé KGST, széthullik a Varsói Szerződés, összeroskad a Szovjetunió, összezsugorodik a Vörös Hadsereg. Gyökeres változások és véres harcok robbannak ki a Baltikumban, a Balkánon, az Adria mentén, a Kaukázusban. Élesedik az orosz – ukrán konfliktus. Ezt az évet talán a halál évének is nevezhetném. Február 12.-én kapom a tragikus hírt, harmadik szívinfarktusa elviszi Krassót, a magyar forradalom örökifjú lelkiismeretét. A börtönévek, az egészségtelen életmód, a sok-sok csalódás, a kilátástalan küzdelem, teljesen felőrli az egészségét. A két végén égetett gyertya örökre kialszik. A Nagy Imre temetésen ért végtelen csalódása miatt, már akkor megkéri barátait, nehogy a rákoskeresztúri 56-os díszsírhelyre temessék a sok revizionista hazaáruló mellé. Még halálában sem akar közösködni 56 eszméjének gyűlölt árulóival. Sokan vagyunk a ravatalnál. Iványi Gábor végzi az egyszerű szertartást, Zsille Zoltán a régi harcostárs megrendítően fájdalmas beszéddel búcsúzik, Gyurival együtt eltemeti az egész magyar rendszerváltást. Március elején újabb különös haláleset híre lengi be a várost, váratlan hirtelenséggel eltávozik Csengey Dénes. Konyhájának asztallapjára borulva találják meg a fiatal költőt, írás közben éri a váratlan halál. Csengey hevülete és radikalizmusa közismert, mindenki a háttérben lapuló titkosszolgálatokra gyanakszik. Az antikommunista, radikális vezető személyiségek végleg ki lettek iktatva, a csoportjaik szétszóródva, margóra szorítva és elhallgatatva. Nincs semmi akadálya a gátlástalan hatalomátmentésnek, ennek az álságosan puha és békés átmenetnek.

Az egyik kora tavaszi este hosszasan csengetnek kertkapunkon. Nem várok semmiféle vendéget, már régóta nem jár hozzám senki sem. Idősebb, mosolygós úr érkezik, Szabó János hódmezővásárhelyi állatorvos, mellesleg kisgazda országgyűlési képviselő. Azért jön, hogy segítsek a parlamenti frakciónak. Meglepő őszinteséggel közli: - Sok kisgazda régóta figyeli már a munkásságodat. Nagy bajban vagyunk, sok új képviselőnkre váratlanul szakadt rá a feladat, sokan még szinte írni és olvasni se tudnak, nemhogy politizálni. Gyere kérlek, segíts nekünk! A te tudásodra, tapasztalataidra és kapcsolataidra most nagy szükségünk van! Teljesen váratlanul ér a felkérés, néhány nap gondolkozási időt kérek. Nem akarok ugyan visszatérni a politika mocsarába, nem akarok párttag sem lenni, de közel egy éve nincs semmiféle állásom. Ráadásul emlékeimben felidéződnek gazdálkodó nagyszüleim, akik a háborút követően szintén kisgazda érzelműek voltak. Döntésemben jelentős szerepet játszik még a kíváncsiság. Szeretném közelről látni a kommunistáktól és ügynököktől hemzsegő törvényhozást, így külsős szakértőként elvállalom a megbízatást.

Március elején még egy izgalmas felkérés érkezik régi lakóhelyemről, Szolnokról. Hosszú évek után a városi művelődési központban rendhagyó kiállítást rendezhet az egykor elüldözött Inconnu csoport. Nagy izgalommal készülünk a bemutatóra abban a városban, ahonnan egykor rendőri erőszakkal szabályosan kiostoroztak bennünket. A kulturális intézmény emeletén kiállítjuk a Hús mitológiája című, Londonban készült grafikáimat, Bokros Peti és Serfőző Magdi grafikai anyagait, valamint különböző, különös, térhatású installációkat építünk elszáradt kenyerekből és kötelekből. A nagyméretű kenyérszobrok között - rövid performance keretében-, tollal beborított „madáremberek”, vörös búgócsigákkal zenélnek. A megnyitóra leutazik hozzánk kedves régi barátunk Richard Baltimor, az amerikai követség kulturális attaséja. Az esti közös vacsorán örömmel elevenítjük fel a régi, megszépült szolnoki történeteket és az illegalitás romantikus évtizedeit. Mivel Richardot hamarosan új állomáshelyre helyezik, a csoport nevében egy különös ajándéktárggyal lepjük meg. Áradás után, a Tisza-part agyagja - a szél és a napfény hatására-, összezsugorodik és megrepedezik. Egy ilyen szépen összerepedezett agyagdarabból készült, kiégetett kerámia-plasztikát adunk neki emlékbe. Vigye magával a kiszáradt magyar föld egy kicsinyke darabját.

A tavasz már a Képviselői irodaházban talál. Az FKGP parlamenti frakciójának vagyok sajtó- és reklámszakértője. Munkaköröm szerint sajtóelemzéseket, háttéranyagokat és néha beszédeket írok a képviselőcsoport tagjainak. Általában nagyon korán kezdek, reggel hat órára már az irodámban vagyok. A parlamenti ülés kezdetére elkészítem a napi sajtóanyagot, amely ott van minden képviselő asztalán. Anyagaim annyira frissek, jók és összetettek, hogy később a kormánypártok összes frakciója ezt használja. Nem bratyizom senkivel, legtöbbször meg sem várom a beérkező képviselőket, inkább gyorsan lelépek. Az FKGP frakció tényleg nagyon szedett-vedett és anakronisztikus jelenség. Torgyán néha tipikus egoista és narcisztikus őrült benyomását kelti. Megesik, hogy a vidéki képviselők boros kannákkal ténferegnek a folyosókon és zaklatják a titkárnőket. Néha még a szobámba is behallani a frakcióülésről kiszivárgó ordibálásokat. Tragikusan gyenge és dilettáns, ráadásul teljesen önelégült az egész kormányzati apparátus.

A kisgazda képviselők között sok a matuzsálem, a szellemileg alultáplált, a karrierista, a haszonleső és az ügynök. A pártvezér „Szatmári” ügynökmúltját Pártay Tivadar (aki szintén ügynök), valamint régi újpesti forradalmárok, közöttük Hornyák Tibor terjeszti. Vörös Vincéről és Böröcz Istvánról szintén tudnivaló kétes múltja. Bereczki Vilmos az új FKGP egyik alapítója különösen kerül. Ő is tudja, hogy sok mindent őrzök eltitkolt ügynökmúltjáról. A fiatalabb vidéki gazdálkodó értelmiségiek között viszont van néhány kiváló szakember. Az év közepén már olyan heves ellentét alakul ki a normálisabb képviselők és Torgyán között, hogy kettéhasad a frakció. Én maradok a harminchármaknál, mert ott van még némi remény az értelmes munkára. Hosszas vajúdás után, június 26.-án megszületik a teljesen elfuserált kárpótlási törvény, amely mindössze némi felszínes vigaszt ad az egykori kisemmizett földtulajdonosoknak. Hiába harcol néhány dühödt kisgazda, a teljes kárrendezésre semmi esély. Az ügynökkormány és álellenzéke nem érdekelt a teljes körű rehabilitációban. Nehogy visszakerüljön a magyar föld a magyar gazdákhoz! A termőföld hamarosan lobbisták, spekulánsok, vörös/zöld bárók és külföldi befektetők tulajdonába kerül. Később családom is kap némi vigaszt kárpótlási jegyek formájában. A nagyszülők földjei után kapott nevetséges juttatás azonban hamarosan teljesen elértéktelenedik. Anyám fillérekért elkótyavetyéli az örökséget. Nyugdíjas apám vesz némi földet és gazdálkodni kezd. Haszna nincs ugyan, de boldog. Végre ismét saját zsebkendőnyi földjét túrhatja.

A nyár folyamán ismételt felkérés érkezik, meghívják csoportunkat Marseille városában egy nagy, nemzetközi képzőművészeti kiállításra. Az Országgyűlés kulturális bizottsága, Kulin Ferenc segítségével támogat bennünket, így össze tudok tarhálni némi pénzt az utazásra. Ismét hárman – Bokros és Serfőző társaságában- utaznánk, de váratlanul negyediknek hozzánk csapódik Császár Laci, aki Amszterdamból éppen ekkor települ haza. Laci végtelenül dühös és elkeseredett. Évekkel ezelőtt, mielőtt emigrált, teljesen ingyen és bérmentve odaadja használatra Bajcsy Zsilinszky úti lakását Demszkynek. A hatóságok érdekes módon nem veszik el az emeleti lakást, Demszky és Hodosán mindvégig innen szervezi a szamizdat kiadást. Demszky már főpolgármester, amikor a hazatelepülő Császár, a lakás ügyében felkeresi régi cimboráját. Mivel nincs hol laknia, szeretné visszakérni egykori otthonát. A városvezető azonban nem fogadja, sőt páros lábbal kidobatja irodájából a régi, segítőkész barátot.

Laci tehát otthontalan, így az ő régi Volvójával vágunk neki a kalandos utazásnak. Gyönyörű ősz van, kényelmesen végigfurikázunk az olasz és francia Riverán, néhány napot eltöltünk Monte Carlóban. Számunkra teljesen felfoghatatlan ez a mediterrán csillogás és gazdagság. Közel a kikötőhöz, Marseille egyik régen felszámolt húskombinátjában kerül megrendezésre a fesztivál. Európa minden részéből érkeznek ide színes alkotóközösségek. Több kelet-európai és orosz művészcsoport társaságában mi is kapunk egy hatalmas üres hangárt, ahol térplasztikáinkat, installációnkat és az ezekhez kapcsolódó akciónkat bemutathatjuk. A teremben felépítünk egy hatalmas, fagerendákból összeácsolt ötágú csillagot, melyet vastag hajókötelekkel összefonunk, felfüggesztünk és kifeszítünk. A „felborított” csillag egyik szárához homokból készült termeszvárat építünk, melyből stilizált bogarak százai özönlenek elő és lepik el a kötélzeten függő, kifeszített jelképet. Az akció során – a közönség legnagyobb megdöbbenésére-, fény és hanghatások kíséretében, véres húsdarabokkal szögeljük tele a csillagot. A szervezők nehezen értik a szimbólumokat, a lengyelek és az oroszok viszont lelkesen gratulálnak a rendhagyó előadáshoz. Gyorsan elröppen a tengerparton töltött néhány nap, indulunk haza, a posztkommunizmus valóban véres valóságába.

Mielőtt hazánkba érkezik II. János Pál pápa, az Országgyűlés kapkodva rendezi az egyházi ingatlanok sorsát. „Térdre, imára csuhások!” – üvöltözik gusztustalanul a Fideszesek. Az egyházak esetében „természetesen” sokkal teljesebb körű a kárrendezés, mint a vidéki földtulajdonosok és gazdálkodók körében. Szeptember elején „kiszivárog”, az úgynevezett Kónya-dolgozat. A félszeg elszámoltatási javaslatból óriási botrányt kerekít az SZDSZ. November 4.-én hiába fogadja el a kormánytöbbség a Zétényi - Takács féle törvénycsomagot, a Kónya - Pető vitán hiába meggyőzőbb a jobboldal álláspontja, az igazságtételt külső és belső erők megtorpedózzák. A kommunista apák és a liberális fiúk ereje ismét felőrli és legyőzi az igazság erejét. A hazaáruló SZDSZ – MSZP - FIDESZ szövetség minden nemzeti sorskérdést tudatosan szétver és megsemmisít. November 15.-én – külső és belső erők által-, véglegesen széthullik az FKGP. A magyarság ügye minden területen vesztésre áll. A jövőkép és a nemzetgazdaság romokban hever. Zuhan az ipari termelés, nő a külkereskedelmi hiány, a költségvetési deficit, az infláció és a bűncselekmények száma. Már 350 ezer a regisztrált munkanélküliek arctalan sokasága. Gyárakat, termelőszövetkezeteket, ipari és kereskedelmi vállalatokat kótyavetyélnek el fillérekért. A baj sohasem jár egyedül: - A kormány dilettantizmusa miatt, kirobban a „Kalasnyikov-botrány”. A horvát fegyvereladások ügye nemzetközi hullámokat kavar. Déli határaink túloldalán berobban az öldöklő délszláv háború. Ágyúzások és becsapódó bombák szaggatják a magyar határt, romhalmazzá válik Eszék és Vukovár. Vajdasági menekültek tömegei özönlenek az országba. Egy örömhír van csupán: - Bécsi emigrációjában kiszenved Aczél (Appfel) György, a diktatúra legfőbb ideológusa. Bizonyára örülne, ha látná, szellemi utódai mit művelnek az országgal.

A háborúskodás éve 1992

Folytatódik az ország drámai szétesése. Januárban megszületik a csődtörvény, már közel kétezer csődeljárás van folyamatban. Miközben egymást marják a „rendszerváltó” pártok, egész ágazatok tűnnek el nyomtalanul a süllyesztőben. Az év végére már hétszázezren veszítik el munkahelyüket. A romokon újdonsült megváltók is színre lépnek: - Palotás János megalakítja a Köztársaság Pártot, Pozsgay Imre a Nemzeti Demokrata Szövetséget, Király Zoltán a Szociáldemokrata Pártot-, de semmi esélyük. A kerekasztal falánk pártjai nem engedik konc közelébe az éhes ujjakat. Diósgyőrben már tizenöt ezren tüntetnek a kohászati ipar felszámolása miatt, de a paktumpártok csak saját meggazdagodásukkal és a belső csatáikkal vannak elfoglalva. Az iszapbirkózás egyre látványosabb. Antall és Csurka, Tölgyessy és Pető, Orbán és Fodor, Torgyán és a 33-ak harca egyre véresebb és kíméletlenebb. A hatalom és a pénz centralizációja miatt, a pártokon belüli meccseket minél előbb le kell játszani! Torgyán február 24.-én végleg kilép a koalícióból, április 25.-én megszervezi a „Harag napját”, ahol több tízezer dühös kisgazda demonstrál a kormány elhibázott agrárpolitikája ellen. Augusztus 20.-án már utcán van Csurka Néhány gondolat című tanulmánya is, így Antallnak gyorsan lépnie kell, mielőtt teljesen szétszakad az MDF. Az SZDSZ-ben is kíméletlen ideológiai és személyi harc folyik. A pragmatikusabb Tölgyessyt, puccsal eltávolítja az ÁVH-s gyökerű Pető mögé felsorakozó revizionista ellenzék. A pécsi pártkongresszuson Orbán leszámol a kakukktojás Fodorral, és elhatárolódik a nemzeti jobboldaltól.

Világ életemben utáltam a megélhetési politikusokat és a pénzért bármire kapható bértollnokokat. Ebben az évben mégis teljes körűen akkreditálható újságíró leszek. Már 1987-ben felvesznek Bokrossal együtt a Magyar Reklámszövetségbe, de hamar rá kell ébrednünk, hogy ez is egy alapjaiban kontraszelektált gittegylet. Egy évvel később, a nagy átalakulások évében, szinte könyörögnek az ellenzéki, szamizdat készítőknek és íróknak, hogy lépjenek már be a megújuló Magyar Újságírók Országos Szövetségébe (MUOSZ). A látványos demokratizálódás, társadalmi nyilvánosság és függetlenség álarca mögött nyilvánvaló hatalomátmentés zajlik. Először Baló György lesz ideiglenes elnök, majd miután megszilárdul a hatalom és újra kinyílnak a pénzcsapok, gyorsan visszafoglalnak minden pozíciót a régi harcedzett kommunisták. Elég csak a hirtelen átváltozott és megvilágosodott tisztségviselőkre pillantani: Róbert László elnök, Ritter Aladár alelnök, Bencsik Gábor főtitkár, Ballai József, Rédey Pál és Tarnói Gizella alelnökök. Igazi karakteres zsidó arcok, akár az 1919-es kommün újságírói direktóriumát látnánk. Nincsenek illúzióim, viszont az újságírói igazolvánnyal szabadon lehet közlekedni mindenféle nyilvánosság elől elzárt helyeken. Így kapom meg később a hírhedt Aidan White aláírásával, a Nemzetközi Újságíró Szövetség irigyelt brüsszeli - jelképesen és a gyakorlatban is vörös színű-, igazolványát. Nem sokáig élvezem felsőbbrendű „kiváltságaimat”, néhány év elteltével önként kilépek minden hazaárulásra szakosodott szervezetből.

Az év egyik meghatározó eseménye a médiaháború. Áprilisban létrejön az Orbán – Kónya vita, ahol a kormány megdöntése szempontjából Orbán lehetségesnek és szükségesnek tartja az MSZP – SZDSZ – FIDESZ koalíciót. A kétségbeesett Antall, eközben titokban tárgyal Orbánnal és Tölgyessyvel, hátha fellélegezhet a kormány és gyengülhet az ellenzéki nyomás ereje. A gyámoltalan kormánypártok azt gondolják, hogy a közmédiumok elfoglalásával jelentősen csökkenthetik a nyilvánosság és az ellenzék kritikáját. Éles küzdelem bontakozik ki a rádió és a televízió elnöki székeinek megszerzéséért. Szeptember közepén Csurka vezetésével már legalább húszezren követelik a szadeszes kötődésű televízió elnök, Hankiss Elemér azonnali lemondását. A taxisblokád sikerén felbuzdulva, válaszul szeptember 24.-én, - az SZDSZ gyámkodásával- létrejön az antifasiszta egységfront. Az a Demokratikus Charta, amely később megalapozza a posztkommunista visszarendeződést és az internacionalista koalíciót. A széttöredezett jobboldal mindössze gyenge szimbolikus gesztusokkal válaszol. Október elején felavatja Gömbös Gyula síremlékét, és eltávolítja a Képviselői irodaház melletti parkból Marx és Engels szobrát. A forradalom évfordulójának napjára már nagyon elmérgesedik a helyzet. Október 23.-án este, hatalmas megsértett tömegek – közöttük radikális fiatalok és 56-os veteránok-, fütyülik szét a besúgónak és hazaárulónak tartott Göncz álszent beszédét. Fónay és Mécs a két egykori halálraítélt - egy nyilvános vita során-, csúnyán összevesznek, végleg kettéhasad 56 eszméje is.

Borzasztó, amit látok és tapasztalok a Parlamentben. Teljes a káosz és az anarchia, szinte minden képviselő saját hatalmának és vagyonosodásának piszkos ügyeit intézi. A kisgazdáknál legtöbben saját földvásárlási bizniszeiket intézik. Közben Antall állítólag elsápad, amikor megpillantja a Boross (Hóbagoly) által feltárt ügynöklistákat, hiszen az MDF, a KDNP vezetése mellett, az egyházi méltóságok is erősen érintettek. (A vendéglátóiparban dolgozó Borossról, mint a régi rendszer kegyeltjéről is keringenek bizarr mendemondák!) Senkiben sem lehet megbízni, állítólag közel százötven egykori ügynök van a képviselők között. Megy a személyeskedés: - Orbán teljes mellszélességgel támogatja a szadeszes Göncz-öt és a fasisztázó Chartát, Bencsik a Magyar Hírlapban vehemensen köpködi a radikalizálódó Csurkát. Mindenki harcol mindenki ellen! Reggelenként már szinte menekülök a képviselőházból. A csúcshegyi otthonunk közelében lakik Boross Péter fia Gábor, aki milliomos vállalkozó és bányatulajdonos a Balaton felvidéken. Gyerekeink egyazon óvodába járnak, így néha összejövünk. Látom a hatalmas, engedély nélkül épített villát, a terepjárókat, a mérhetetlen gazdagságot. Úgy döntök, hogy nem hívom meg hozzánk az újgazdag családot, nehogy rosszul érezzék magukat a mi szerény, gyümölcstározónak épült kopott kalyibánkban.

Az első ciklus legnagyobb politikai botrányáról év végén hullik le véglegesen a lepel. Nyilvánosságra kerül az MDF – FIDESZ törvénytelen és erkölcstelen pártszékház eladási ügylete. Az ingyenesen kapott pártingatlanokat közel kétmilliárd forintért továbbadják. A befolyt hatalmas összegek jelentős része nyomtalanul eltűnik, majd később cégbirodalmak formájában felbukkan a szabadrablásra szakosodott pártok holdudvarában. A tisztára mosott vagyonnal, Orbán centralizálja pártját és végleg megszilárdítja és bebetonozza saját hatalmát. Az egykori harcos KISZ titkár, akit állítólag a 80-as évek elején beszervezett a katonai elhárítás, most révbe ér. (A békés rendszerváltás „eredményeként” a kommunisták áttételesen korrumpálják az egész magyar pártrendszert. A pártoknak – ha versenyben akarnak maradni-, mindenáron tőkét kell szerezniük a hatalom megszerzése érdekében!) A FIDESZ körül egy tucat új cég alakul, ekkor hallunk először a vállalkozó Simicskáról, Kaya Ibrahimról és Josip Tot-ról. (Később a magyar termelőszövetkezetek Fideszes lenyúlása is bekövetkezik!) Azt beszélik, hogy a talált pénzből bőségesen jut Orbán kommunista apjának, a rokonságnak és a haveroknak is. A FIDESZ belép a Liberális Internacionáléba, ahol Orbán azonnal alelnöki funkciót szerez. A pécsi FIDESZ kongresszuson kijelenti: - A görcsös nemzetieskedés idegen tőlünk! Néhány hónap múltán, a fiatal demokraták népszerűségének szárnyalása látványosan elakad.

(folytatjuk)