A SZÉLMALOMHARCOS VIII. fejezet

A SZÉLMALOMHARCOS VIII. fejezet

Molnár Tamás, 2012. március 30., 13:40 ·

A politika mocsarában 1988

Molnár Tamás életfilmje

Lassan vége a kommunista rendszernek. Közeledik 1987 utolsó napja, és egy különös, új év kezdete. Legbelül tudom és érzem, hogy a térségben és Magyarországon visszafordíthatatlan változások közelednek. A brassói rendszerellenes megmozdulásokat követően, január végén a romániai menekültek megsegítésére megalakul a Menedék Bizottság. Szintén e hónap végén a Jurta színházban megtartják az MDF első ülését. Február elsején tüntetést szervezünk a Ceausescu diktatúra ellen a román nagykövetség épülete elé, ahol TGM mellett, röviden én is felszólalok. Február közepén a Rakpart Klubban Király Zoltán elindít egy vitasorozatot 56-ról, miközben több helyen látható Ember Judit betiltott filmjének első része a Nagy Imre csoport tragikus sorsáról. Közeledik március 15.-e, a rendőrség ismét bekeményít, egyre több a házkutatás és az előállítás. Megbeszélt szerepem szerint, a 15.-i tüntetésen a lengyel Szolidaritás szakszervezeti mozgalom írásos üzenetét kellene felolvasnom.

Hajnali fél négy lehet, amikor ököllel erőteljesen verni kezdik a Parlament melletti albérletünk bejáratát. Félálomban ajtót akarok nyitni, de a házmester már megelőz. Pótkulccsal kinyitja az ajtót, máris beözönlenek a nyomozók. Feleségem riadtan összerezzen, kisfiam üvölt a félelemtől. Néhány percet kapok, hogy felöltözzem és máris szirénázó rendőrautóval visznek keresztül a csendes városon. Sokáig nem tudom hová tartunk, aztán felismerem a rákoskeresztúri fogház ütött-kopott épületét. Odabenn gyorsan rabosítanak – elveszik derékszíjamat és cipőfűzőimet-, és belöknek egy emeleti magánzárkába. Hallom, hogy távolabb többször csapódnak a cellaajtók, bizonyára másokat is behoznak. Lassan telik az idő, csend van mindenütt. Reggelit és ebédet hoznak, de nem nyúlok hozzá az ételhez, nem eszem semmit. Délelőtt felvisznek kihallgatni, de nem mondok semmit. A nyomozó feszült és ideges, én rezignáltan még a kávét is visszautasítom. Kora délután lehet, csörren a kulcs, belép hozzám ismét egy nyomozó és megkérdezi, mire lenne szükségem. Könyveket kérek, amit hamarosan megkapok. Széchenyi István vadászkalandjait olvasgatom. Szemem sarkából látom, hogy csótányok mászkálnak odalenn a kopott kőlapokon. Lassan múlik az idő. A távoli rácsos ablakon keresztül beköszönt az esti szürkeség. Későre jár már, amikor szabadulok. A fiatal rendőrtiszt, aki hajnalban behozott, most hazavisz. Némák az utcák, szótlanul ülök hátul két rendőr között. Amikor megérkezünk, a nyomozó elsőként kiszáll és kinyitja előttem az autó ajtaját, majd felkísér a ház kapujáig. Szokatlanul udvarias. - Ne haragudjon rám Molnár úr, csak a munkámat végzem. – mondja szinte bocsánatkérően, aztán távozik.

Otthon tudom meg a nap rendkívüli eseményeit. Hajnalban nyolc ismert ellenzéki személyt letartóztatnak. Rajtam kívül Demszky, Gadó, Haraszti, Nagy, Pálinkás, Rácz és Solt kerül börtönbe. Napközben soha eddig nem látott hatalmas tömegek tüntetnek a városban. TGM az országház előtti Kossuth szobornál, Demszky helyett Hodosán Róza a Batthyány örökmécsesnél mond beszédet. Aztán a több ezres tömeg átvonul a budai Bem szoborhoz, ahol Pákh Tibor szónokol, majd Martin Ferenc felolvassa a Demokrata 12 pontját. Csengey a gyáva MDF nevében elhatárolódik a tüntetéstől, de a forradalmi hangulatú tavaszt már nem lehet megállítani. Március 30.-án, a Bibó szakkollégium szobájában 37 aláírással megalakul a Fidesz. Másnap a budai Ma Cherie presszóból - Krassón keresztül-, tudósítom az eseményről a külföldi sajtót. Április közepén megjelenik a Szabad Kezdeményezések Hálózatának (SZKH) felhívása, melyet néhány hét alatt több százan aláírnak. Mikes Tamás 56-os elítélt történész lakására több ellenzéki szervezet képviselőjét meghívják. Ezen a találkozón mi is részt veszünk. Kis János itt ismerteti először a felhívás szövegét és kijelenti, hogy Magyarországnak szüksége van egy nyugati típusú liberális pártra. Bokrossal összenézünk, nem tetszik nekünk ez a nagy, mindenkinek mindent megbocsájtó liberalizmus.

Nem kell sokáig várni a további eseményekre. A Keleti pályaudvar melletti Huszár utcában, a Beszélő köré csoportosuló liberális értelmiségiek és fiatal reform-kommunisták megalakítják a Szabad Kezdeményezések Hálózatát (SZKH). Azon a május elsejei napon engem is meghívnak. Idealista és szkeptikus vagyok, nem hiszek az ügynökök által életre hívott, sorra alakuló pártcsírákban. Elborzadva látom a sok újdonsült és halál-bátor „ellenzékit”, a pozíciókért való gyalázatos helyezkedést és tülekedést. Itt látom először élőben a Magyar Bálinthoz hasonlatos „új-bátor” alakokat, akik eddig soha nem merték megmutatni még az arcukat sem. Végtelen szomorúság tölt el, nem akarok közösködni semmiféle KISZ felől érkező baloldali és liberális eszmeiségű emberrel. Miszlivetz Ferenccel, ezzel kapcsolatban még jól össze is szólalkozom. Kőszeg ügyvivőnek jelöl, de a felkérést azonnal visszautasítom. Nagy Jenőt megválasztják ugyan, de néhány hét múlva összeveszik az alapítókkal és önként visszalép.

A Jurta színházban egymást érik a politikai események. Május 26.-án telt házas rendezvényt szervez a Szabad Kezdeményezések Hálózata és a Rakpart klub. A kerekasztal beszélgetésen különböző politikai szervezetek képviselői fejtik ki álláspontjukat. Horváth Mihály ismerteti a közelgő recski megemlékezés programját, Őry Csaba beszámol a TDDSZ megalakulásáról. Orbán Viktor szintén a Fidesz megalakulásáról és tevékenységéről, valamint az ifjúsági szervezet kezdődő sajtóperéről beszél. Kifejti, hogy a hatalomnak soha ilyen lehetőség nem volt még felkínálva, hogy demokratikus szándékait a bíróságon bizonyítsa. Kijelenti továbbá, hogy a KISZ „elszigetelődése” miatt van leginkább szükség a magyar ifjúságot megszólító Fideszre. Vit László a Duna Kör közéleti harcainak körülményeit ismerteti, Miszlivetz Ferenc a politika visszahódításáról és össznépi tulajdonba vételéről szónokol. Én, az Inconnu és a Hiány című újság szerkesztőjeként teljes mértékben elutasítom a pártállammal való együttműködést, nem bízom a Grósz vezette kommunistákban, ellenzéki összefogást és radikális fordulatot sürgetek. A találkozót követő napokban személyes tragédia ér, váratlan motorbalesetben meghal személyes jó barátom Horváth Mihály, a Rakpart Klub nagyszerű vezetője és alapítója.

Ezen a forró tavaszon két kérdés foglalkoztatja az embereket. Az egyik a bős-nagymarosi vízlépcső ügye, amely 1956 megítélése mellett talán a legnagyobb tömegeket mozgatja. A Duna Kör emblémáit, plakátjai és transzparenseit javarészt mi készítjük. Sokat találkozom Vit Lacival és Varghával, miközben május végén az osztrák támogatás miatt, tüntetést szervezünk az osztrák nagykövetség elé. A másik fokozódó probléma külpolitikai jellegű. Lengyelország és Csehszlovákia mellett, Romániában is egyre nagyobb mértékben fokozódik a kommunista terror és a népi ellenállás, így az ott élő nagyszámú magyar miatt errefelé is fokozottan figyelnünk kell! Július elején, az Erdélyt Védő Független Magyarországi Bizottság nevében Philipp Tibivel közösen nemzetközi nyilatkozatot bocsájtunk ki, a Romániában megkezdett falurombolások ügyében. Kívánatosnak tartjuk, hogy az ENSZ közelgő közgyűlése tűzze napirendre a romániai magyarság ügyét, hiszen ez nem csak nemzetiségi, de egyben összeurópai ügy is!

Csoportunk legfőbb tevékenysége évek óta mégis, leginkább a magyar forradalomra irányul. Június 5.-én, a Nagy Imre per elítéltjeinek hozzátartozóiból és harmincnégy egykori 56-os elítélt közreműködésével újabb szervezet alakul (TIB). A Történelmi Igazságtétel Bizottság, az SZKH-val és az Inconnu csoporttal közösen közleményben fordul a magyar társadalomhoz, melyben követeljük a forradalomban kivégzettek méltó eltemetését és nemzeti emlékmű felállítását. Közeledik Nagy Imre és mártírtársai kivégzésének harmincadik évfordulója, ezért elhatározzuk, hogy kitakarítjuk a rákoskeresztúri köztemető szemétlerakónak használt 301-es parcelláját, és faragott emlékoszlopot állítunk az ott nyugvó hősöknek.

A gondolatot gyors cselekvés követi. Barátainkkal és ismerőseinkkel, több alkalommal kilátogatunk a borzalmasan elhagyatott, szemetes és gazos parcellába, amelyet lehetőségeinkhez képest megtisztítunk. Az évforduló előtt vásárolunk egy nagyméretű tölgyfarönköt és Nagy Jenő római parti házának kertjében nekilátunk a faragáshoz.  A rusztikus oszlop tetejére egy gömbön lévő tulipánt faragunk, majd az elkészült alkotást benzinnel lelocsoljuk és felgyújtjuk. A megszenesedett fekete felületet megkaparjuk, majd a gömböt átfonjuk szögesdróttal. A faragott emlékoszlopon a következő felírat szerepel: „PRO PATRIA 1956” Miután elkészülünk, megbeszéljük, hogy Philipp Tibi kocsiján néhány Inconnu tag segítségével, az emlékoszlopot 16.-án délelőtt a 301-es parcellába szállítjuk. A rendőrség azonban keresztülhúzza a számításainkat és letartóztatja a kopjafát. A rendőrök becipelik a III. kerületi Tímár utcai kapitányság folyosójára a faragott műalkotást, a szállítókat letartóztatják.  Én a temetőben értesülök a fejleményekről, ahol már várakozik egy kisebb csoport. Gyorsan improvizálni kell. Beszédemben ismertetem a történteket és távollétében „felavatom” a letartóztatott emlékművet. Fónay és Rácz rövid emlékező beszédet mond, majd Mécs és Hegedűs B. felolvassa a kivégzettek névsorát, végül Nagy Gáspár költő elszavalja Nagy Imréről készült nevezetes versét. Távoli bokrokból figyel bennünket a rendőrség, de nem avatkozik közbe. Az est beálltával mindössze aljas módon eltüntetik a virágokat és a koszorúkat.

A temetői megemlékezést követően, a szabadság téren Kis János mond beszédet, majd brutális gumibotozás zajlik a Vörösmarty téren. A Hősök terénél található Ismeretlen Katona emlékművétől belügyesek elragadják az emlékező Pákh Tibort, akit elhurcolnak Felsőgödre és kilöknek a kocsiból. Szegény Tibor bácsi órák múlva vergődik csak vissza Budapestre. Este a Margit körúti templomban közel háromszázan imádkoznak a kivégzettek lelki üdvéért, őket szerencsére már nem éri rendőri inzultus. Különös ünnep ez, hiszen Grósz Károly az évforduló előtt megfenyegeti az ellenzéket, miközben Párizsban is zajlik egy másik megemlékezés. A Nemzetközi Emberi Jogok Ligájának magyar tagozata, a híres párizsi Pére-Lachaise temető 44-es parcellájában avatja fel - a Rajk László által tervezett és Nagy Ernő által kivitelezett-, közadakozásból megszülető jelképes síremléket. Furcsa ugyan, de Rajknak sokat segítenek a Károlyi család emigrációban élő leszármazottai. (Károlyi Mihályt a háborút követően Rákosi Mátyás nevezte ki franciaországi nagykövetnek. Igen különös számomra, hogy egykori rákosisták támogatják a síremlék felállítását!) Az eseményen jelen van Nagy Erzsébet, Maléter Pálné, Gimes Miklósné, Losonczy Géza lánya és Halda Aliz. A mi szerény, árva és elrabolt kopjafánk - melyet néhány nap múlva visszaadnak a rendőrök-, sajnos csak jóval később, a november 4.-i megemlékezésen kerül a helyére.

A forró nyár azonban további rendhagyó eseményekben bővelkedik. Június 27.-én hatalmas, több tízezer főt megmozgató tömegtüntetés szerveződik a romániai falurombolás és magyar-üldözés ellen a Hősök terén, melynek természetesen az Inconnu is aktív részese. Közeledik Grósz amerikai útja, ezért elhatározzuk, hogy újabb látványos akcióval rázzuk fel a nyugati közvéleményt. Miközben a magyar pártvezér Reagan elnöknél gazsulál, július 19.-én a délelőtti órákban, útleveleink bevonása miatt, Philipp Tibi lakásán éhségsztrájkba kezdünk. (Grósz odakinn állítólag tajtékzik az idegességtől!) Az éhezéses tiltakozás eredetileg dr. Erdei Gyula szolnoki jogtanácsos ötlete. Az akció hat résztvevővel, vagyis Erdei, Kőszeg és az Inconnu csoport, vagyis Philipp, Bokros, Pálinkás és az én részleges közreműködésemmel indul. (Azokban a napokban feleségem az NDK-ban tartózkodik, így nálam marad Ádám fiunk, akire a sztrájk alatt vigyáznom kell!) A háttérből rengeteget segít Grawátsch Peter és Kapitány Éva, akik folyamatosan vizet és vitaminokat hoznak számunkra. Egy nap múlva csatlakozik hozzánk Fónay és Pákh a két 56-os elítélt, akiknek szintén megtagadják kiutazási kérelmét. Később Kelemen Ferenc is jelentkezik, aki a lengyel puccsot követően Szolidaritás emblémát pingál egy szovjet emlékmű talpazatára. Miután a rendőrök tetten érik, nagyon megverik - egy nyomozó beleköp a szájába-, és elveszik útlevelét. A sztrájk kilenc nap múlva véget ér ugyan, de ez az első ellenzéki megmozdulás, melyről a magyar sajtó (Magyar Nemzet és Magyar Hírlap) az érintettek bevonásával részletesen beszámol.

Grósz hazaérkezését követően – nyilván nyugati nyomásra-, hamarosan visszakapjuk útleveleinket. A nyár folyamán rendszeresen kiutazunk Münchenbe az ott élő rádiós barátainkhoz. Általában Zsille Zoli és Balajti Anna lakásán alszunk, de rendszeresen összejárunk Lovas Pistával is, aki büszkén mutatja afganisztáni haditudósítóként készült képeit. Zsille igen éles elméjű, nagyszerű ember. Kiváló szociológus, gyűlöli a Beszélő kört, ám komoly alkoholproblémákkal küzd. Sokkal nehezebben viseli az emigrációt, mint Lovas. A rádióban egyébként erősen érezhető az ideológiai ellentét. Barátaink konzervativizmusa és antikommunizmusa erősen szemben áll a Kasza – Láng páros által képviselt neoliberalizmussal. Itt találkozom először fiatalságom nagy rádiós példaképével Ekecs Gézával (Cseke Lászlóval), a Teenager Party-k népszerű műsorvezetőjével. Itt ismerkedem és barátkozom össze Antal Jancsival, Rajki Lacival és Haág Istvánnal, akivel később szoros, sőt atyaian jó barátságba keveredem. Autónkba elrejtve ellenzéki anyagokat hozunk és viszünk, szervezzük az emigrációban élő honfitársaink tájékoztatását. Utazásaink során ismerkedünk meg Tollas Tiborral, a Nemzetőr újság tulajdonos főszerkesztőjével és a Bécsben élő Kovács Kálmán festőművésszel, aki sokat segít nekünk az illegalitásban, még fénymásoló gépet is ajándékoz csoportunknak.

Az események sodrában, égető szükségét érzem, egy független, civil hírügynökség létrehozásának. Az MTI rendre elhallgatja, eltorzítja vagy cenzúrázza a fontos híreket, Krassó lehetőségei is korlátozottak. A világ szinte semmit sem tud a forrongó Magyarország eseményeiről, a nagy nemzetközi hírügynökségeknek nincsenek hivatalosan akkreditált tudósítói. Az egyik napon érdekes hirdetésre bukkanok a HVG hasábjain. Teljesen ingyenes kipróbálásra - egy hónapos időtartamra-, ingyenes telefaxot telepít bárki lakásába, egy irodatechnikai eszközöket forgalmazó vállalkozás. Kapva kapok az ajánlaton, másnap már beszerelik hozzánk a készüléket. A próba nagyszerűen sikerül, néhány perc elteltével már a SZER szerkesztőinek asztalán vannak az aznapi újságok. Az ötlet annyira sikeres, hogy hamarosan jelentkezik több nyugati hírügynökség és rádióadó az anyagokért, közöttük a SZER, a BBC, az Amerika Hangja, sőt még a Vatikáni Rádió is! Felcsapok újságírónak, megalakítom az Index hírszolgálatot. Hajnalban kelek, a Blahán megvásárolom az összes aznapi újságot. Szemlézem és szerkesztem a cikkeket, majd a legfontosabbakat elküldöm a világ számos szerkesztőségébe. Reggel hét órára már mindenki tud mindent! Büszke és boldog vagyok, hogy egyedüli saját vállalkozásommal lenyomom a hazug, pártállami MTI-t. A rendőrség egyenlőre néma marad, semmire sem reagál.

Az események egymást követik, alig győzöm Krassót és a külföldi hírügynökségeket tudósítani. Augusztus huszadikán, számos ellenzéki csoporttal együtt tiltakozunk Csehszlovákia húsz évvel ezelőtti szovjet megszállásának évfordulóján. Ezen a napon van még egy saját akciónk: - A Bazilika környékén összeverődő tömegben szórólapokat osztogatunk, melyben követeljük a Kossuth címer azonnali visszaállítását. Augusztus végén különös jelentőséggel bír még a szárszói találkozó, később a szeptember elején megrendezésre kerülő nemzetközi konferencia a bősi erőmű ügyéről. Szeptember 3.-án, az MDF társadalmi szervezetté alakul, majd tíz nap múlva ismét hatalmas tüntetés szerveződik a dunai gát ellen. A hónap közepén, párthatározatban feloldják ötezer addig ellenséges-ellenzéki könyv olvasási tilalmát, aminek nagyon megörülünk. Szeptember végén több ezer egyetemista ismét tüntet a vízlépcső megépítése ellen, október elején összeül a Fidesz első kongresszusa. A hónap közepén a Bajcsy Zsilinszky Baráti Társaság (BZSBT), a TIB, az MDF, a Fidesz és a SZKH közös felhívással fordul a magyar társadalomhoz, az 1956-os forradalom közelgő, 32. évfordulója kapcsán. Az aláíró szervezetek közösen bejelentik tüntetési szándékukat a rendőrségen.

Egyre inkább érezhető, hogy az 1956-os magyar forradalom a rendszer leggyengébb pontja. Olyan Achilles pont, ahonnan az egész magyar kommunizmus kifordítható. Október 19.-én éjszaka Szolidaritás röplapokat szórunk szét a városban, mely felszólít a kommunista rendszer mielőbbi megdöntésére. Én a VIII. kerületet vállalom, hajnalig járom az utcákat, de szerencsére nem bukom le. A rezsim egyre idegesebb, az évforduló előtti napokban a BRFK betilt minden október 23.-i megemlékezést. Az MDF a televízión keresztül nyílt felhívást intéz tagjaihoz, megkérve mindenkit, hogy maradjanak távol az utcai megmozdulásoktól. A gyáva és megalkuvó ellenzéki magatartás véglegesen szétfeszíti a kibontakozó összefogást. A tüntetésre buzdító szervezetek később egymást okolják a sikertelenségért. A hatalmas rendőri készültséggel szemben, az utcai megmozdulásokon alig látható két-háromszáz kokárdás megemlékező. A felszólaló Pákh Tibort és Pálinkás Robit a Váci utcából kiemeli és elviszi a rendőrség. Az Inconnu csoport tagjaiként szégyenteljesen éljük meg a kudarcot, látjuk és érezzük, hová vezet a kommunista hatalommal való elvtelen kiegyezés. Este ott vagyok a Jurta színházban a TIB által szervezett emlékesten, de csalódásom mérhetetlen.

Kevésbé lelkesen, de tovább tudósítok a felbolydult városból. Október végén a bősi duzzasztó megépülésének ügyében, tiltakozó fáklyás felvonulás halad végig a belvároson. November 13.-án megszűnik a SZKH és jogutódként a Jurtában megalakul az SZDSZ, majd néhány napra rá a Pilvaxban újjáéled a kisgazdapárt (FKGP) is. Az alakulás előtti napokban Bakos Zoli fotós barátom elvisz és bemutat a már szinte teljesen vak Pártay Tivadarnak, a párt régi doyenjének. A kisgazdák felkérnek, hogy lépjek be az alakuló szervezetbe, de ezt is visszautasítom. Ösztönösen félek a pártokban megbúvó ügynökök aknamunkájától, ráadásul már cseppet sem bízom a csalfa átmenetben. Az MSZMP folyamatosan ülésezik. Látva a totális felfordulást és a többpártrendszer kialakulásának megállíthatatlan folyamatát, november végén Grósz „fehérterrorral” fenyegeti a lakosságot és kijelenti, hogy mindenáron fenn kell tartani az egypártrendszert az országban.

Ez persze lehetetlen feladat. Karácsony előtti héten, a Vörösmarty téren, már Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívását sürgetik radikális ellenzéki csoportok. Visszatekintve az 1988-as évre látható, amint a pártpolitikai szerveződések mellett, egyre másra alakulnak az ellenzéki civil csoportosulások is. A négy év óta tevékenykedő Duna Kör, országos szervezetté válik. Megalakul a Raoul Wallenberg csoport. Bejelenti megalakulását a 4-6-0 Békecsoport, az Evangélikus Egyesület, a Münnich Ferenc Társaság. Országos szinteken létrejön a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (TDDSZ), működik a Merza József vezette Bokor katolikus bázisközösség, Medvigy Endre vezetésével elindul a Forrás Kör, Szekeres László irányításával a Nagymaros Bizottság, Philipp Tibi létrehozza a Független Jogvédő Szolgálatot. A népi írók megszervezik a Szárszói csoportot, Bihari és Sólyom neve fémjelzi a Nyilvánosság Klubot. Mellettük egyre aktívabb a Dragon Pál és Kun Csaba által támogatott szentendrei Petőfi Kör, radikális kiállásáról ismert a Hermann Péter és Sneé Péter által vezetett Republikánus Kör. Forrong a vidék is! A számtalan szervezetet már szinte követni sem lehet, ezeket azonban javarészét az igen aktív állambiztonság hozza létre és szervezi. A frissen felbukkanó csoportokban szinte hemzsegnek az ügynökök! Én magam mindeközben Vásárhelyi Antal grafikus felkérésére - Gönczöl Csaba mellett-, bevállalom a Hiány című lap szerkesztését, ami néhány számot követően sajnos megszűnik. A civil kezdeményezéseket már ekkor sem támogatják az alakuló pártok!

A végső csalódás éve 1989

Ez már a végjáték, egyre inkább érezhető a pártállam agóniája. Január első felében megkésve ugyan, de az Országgyűlés elfogadja a gyülekezési és egyesülési jogról szóló törvényt, amely szerint már lehet pártot alapítani. Január 12.-én - elfogadva tavaly őszi kezdeményezésünket-, már huszonöt alternatív szervezet követeli a magyar függetlenséget szimbolizáló Kossuth címer visszaállítását. A hónap közepén végleg lelepleződik az MDF, hiszen nyilvános tárgyalásokat kezdeményez az állampárttal. Az Országgyűlésben megalakul a függetlenek csoportja, majd néhány nappal később a minisztertanács jóváhagyja Nagy Imre és mártírtársai újratemetését. A kommunista párton belüli szembenállás növekedését jelzi a Pozsgay-Grósz vita és ellentét kiélesedése. Pozsgay 56 kapcsán népfelkelésről beszél, miközben Grósz kitart az ellenforradalom megnevezés mellett. A romániai helyzet is egyre aggasztóbb.

A magyar kormány engedélyével, a SZER ebben az évben megnyitja budapesti stúdióját. A helyzet erősen komikus, hiszen belügyi engedély kell a telefonvonalak kiépítéséhez, az ajtózárak beszereléséhez, sőt még a titkárnőket is az állambiztonság delegálja. Szőcs Géza lesz az első magyarországi igazgató, aki egy igazi életművész, ráadásul költőnek lusta és tehetségtelen. (Igazából nem értem, hogy miért őt szemelik ki az amerikaiak, talán a nagy befolyással rendelkező Hámos László nemzetközi emberjogi aktivista van a háttérben, akit személyesen ismerek.) Az amerikaiak megbíznak bennem, ezért a magyar osztály müncheni igazgatója Ribánszky felkér, hogy heti rendszerességgel vigyek ki hozzájuk egy-két bizalmas levelet. Hónapokig futárként ingázom Budapest és München között. Rengeteg élményem van a képlékeny határon. Általában éjszaka utazom vendégmunkások és csokoládé csempészek társaságában. Én magam is sok hazai élelmiszert és ajándékot viszek át a magyar osztály munkatársainak, de a rám bízott titkos küldeményeket rendre kézbesítem.

Az év elején a fővárosban és három vidéki nagyvárosban menekülttábor létesül az erdélyi menekültek befogadására. Mivel sokat segítjük a Menedék Bizottság munkáját, Bokros Petit ez idő tájt megtalálja néhány erdélyi magyar család, hogy segítsen számukra nyugatra menekülni. Péter tökéletes pecséteket rajzol az útlevelükbe, amely hamisítvánnyal sokan kijutnak Ausztria és Jugoszlávia irányába. Én Ellenfényben címmel, Philipp Tibi lakásán rendszeres kerekasztal beszélgetéseket készítek és szerkesztek különböző alternatív szervezetek képviselőivel. A videóra vett adásokban többek között megszólalnak a Duna Kör aktivistái, a frissen alakult Szociáldemokrata párt vezetői, a lengyel Szolidaritás mozgalom küldöttei, a Kelet-Nyugat Bárbeszéd kör tagjai és a Szolgálatmegtagadó mozgalom képviselői. Az elmúlt években készített több száz órányi videofelvételt később átadom Krassó egyik alítólagos ismerősének, aki nyomtalanul és örökre eltűnik az értékes filmes dokumentumokkal.

A február 10.-én kezdődő MSZMP KB állásfoglalást tesz közzé a többpártrendszer elfogadása mellett. Az ülés elfogadja még 1956 népfelkelésként való meghatározását, majd a hónap közepén az állampárt munkacsoportot hoz létre az ellenzéki kerekasztal tárgyalások előkészítésére. Eközben - legalább is papíron-, feloldják a magyar-osztrák határzárat, és a baracskai fogolytáborból elengednek végre hetven fiatal katonai szolgálatmegtagadót. Zajlik az élet, a Duna Kör több mint százezer támogató aláírással petíciót nyújt át az Országgyűlésnek, a nagymarosi gát építésének azonnali leállítása ügyében. Március elején Kenedi János szerkesztésében megjelenik a Nagy Imre per és az 1956-os rádióadások szövegkönyve. Az MSZMP ismételt állásfoglalást tesz közzé a többpártrendszerről és a szabad választásokról. Március 15.-én már tízezrek ünnepelnek önfeledten az utcákon. Tudósítóként én is ott állok a Szabadság téri televízió székház lépcsőin Cserhalmi György mellett, aki dörgedelmes hangon elszavalja az ellenzék rendszerváltó 12 pontját.

Mivel rendszeresen kijárok Münchenbe sok hazai politikai ismerőssel találkozom a rádió épületében. Itt szervezünk meg egy találkozót az orosz emigráció tagjaiból szerveződött IGMF emberjogi társaság königsbergi konferenciájára. A rendőrségi brutalitások ellensúlyozása szempontjából különösen fontosnak tartom a nemzetközi emberjogi jelenlétet. Még londoni tartózkodásunk alatt megállapodunk az Amnesty International magyar szekciójának a létrehozásáról, de mivel a magyar csoport nem képviselhet hazai jogsértéseket, így elállok a megalakításától. Az IGMF viszont egy igazi antikommunista szervezet, így Szekeres László, Perlaki Tamás, Sneé Péter és Hermann Péter közreműködésével a königsbergi konferencián megalakítjuk a magyar tagozat, amelynek kezdeti tevékenységében részt vállalok. (Szekeres és Perlaki ügynökjelentéseivel csak évekkel később szembesülök!)

Egyre sűrűbben tartjuk a kapcsolatot a diplomáciai szolgálatok képviselőivel. Már az előző év márciusában találkozunk Jean- Bernard Raimond francia külügyminiszterrel. A csoport francia neve felkelti a külügy érdeklődését, a francia rezidencián hosszasan elbeszélgetünk Magyarország kultúrájáról és művészetéről. Havonta egyszer az óbudai Krúdy vendéglőben rendszeresen összejárunk az amerikai kulturális attaséval Richard Baltimorral is. Annyira szoros baráti viszony alakul ki közöttünk, hogy meghív bennünket a lakására és bemutat feleségének. Richard rendkívül megnyerő ember, sokáig levelezünk vele még a rendszerváltást követő időkben is. Egyik este az Egyesült Államok budai rezidenciáján fogad a nagykövet. Bokros zöld Trabantjával leparkolunk az épület előtt, mögöttünk tisztes távolságban két belügyi autó. Az őrséget adó tengerészgyalogosok tisztelegnek, odabenn népes diplomáciai küldöttség. A pazar vacsora alatt, mindenki a várható magyarországi változásokkal foglalkozik. A jelenlévő Haraszti lelkes, én cseppet sem vagyok bizakodó, félek a hatalomátmentéstől. Az angol nagykövetséggel is kiváló a kapcsolatunk, Krassó nemegyszer küld általuk személyes és bizalmas küldeményeket.

Március 22.-én az Országgyűlés elfogadja a sztrájkjogot. A Független Jogász Fórum kezdeményezésére megalakul az ellenzéki kerekasztal, ahová „természetesen” nem hívják meg a radikális, antikommunista ellenzéki szervezeteket és csoportokat, így bennünket sem. A helyzet viszont egyre radikalizálódik, Salgótarjánban ledöntik az első Lenin szobrot. Április 19.-én megkezdődik az ellenzéki kerekasztal és az MSZMP közötti tárgyalás. Egy héttel később megindul a szovjet csapatok részleges kivonása. Május elején már valóban bontják az osztrák-magyar határzárat, majd hamarosan minden tisztségéből felmentik a megzavarodott Kádárt. A főtitkár leváltását követő napokban az Igazságügyi Minisztérium közzéteszi az 56-os kivégzettek névsorát. Május közepén a Minisztertanács felfüggeszti a nagymarosi gát építését. Aztán a hónap közepén ismét a keményvonalas Grósz borzolja a kedélyeket. Kijelenti, hogy szabad választások legfeljebb hat év múlva lehetségesek. A provokáló szöveg olaj a tűzre, óriási a felháborodás! Május 22.-én, Horn és Szűrös kijelenti, hogy Nagy Imre és mártírtársai politikai koncepciós per áldozatai lettek. Június elején végtelenül boldogok vagyunk, Lengyelországban elsöprő választási eredményt érnek el a Szolidaritás képviselői. Forrong az egész keleti blokk, de térjünk vissza az Inconnu csoport különös történetére.

(folytatjuk)