A SZÉLMALOMHARCOS XIV. fejezet

A SZÉLMALOMHARCOS XIV. fejezet

A Sajtóklub - Visegrádi Diputa

Molnár Tamás életfilmje

További kalandokban bővelkedik az év. A médiaeseményeket figyelve, szembetűnő a Lovas Pista által vezetett Sajtóklub egyre növekvő sikere. Az ATV-n szerda esténként jelentkező politikai beszélgetős műsor, kimagaslóan népszerű a polgári ellenzék köreiben. Egy későnyári napon váratlan telefonhívásom érkezik. A műsor egyik szereplőjét Járai Juditot kinevezik washingtoni tudósítónak, ezért Lovas felkér, ugorjak be ötödik tagnak a produkcióba. Meglepődöm az ajánlaton, hiszen soha nem szerepeltem még élő adásban. Félek a nyíltszíni szerepléstől, de egyben izgalmas kaland és kihívás számomra a televíziózás nyilvánossága, ezért néhány nap gondolkodási időt kérek, mielőtt a feladatot elvállalom.

Bencsik András közéleti és újságírói munkásságát régről ismerem. Tudok egykori erős MSZMP-s vonzalmáról, később Antall és Orbán iránti mérhetetlen rajongásáról. Bencsik igazi kaméleon és bértollnok, aki imádja, ha szolgálhat a felette uralkodóknak. Szolgalelkűsége és megfelelési kényszere okán, állandóan szüksége van egy „felettes énre”. Tudom, hogyan vette meg áron alul Nagy Jenőtől a Demokrata című lapot, hogyan kapta meg az utolsó héten Orbántól ingyen az Andrássy úti székházat. (Amit aztán azonnal bevitt magáncégébe, majd átíratott a fiára!) Bayer Zsoltot viszont csak hallomásból ismerem. Halottam erős, sőt szemellenzős Fideszes elkötelezettségéről, a Blikkben és a Népszabadságnál eltöltött hírlapírói tevékenységéről, valamint a Duna Tv-nél kapott vezetői pozíciójáról. Bayernek van egy jelentős szépirodalmi vénája – egyfajta újkori Wass Albert epigon-, amely tehetséget sajnos politikai és anyagi haszonszerzésre használja. Akkoriban egy le nem gyártott filmsorozata kapcsán komoly konfliktusa támad az APEH-el, amit aztán a Fideszes haverok elsimítanak. Bayert tehát egy tehetséges, erősen hatásvadász és pénzért mindenre kapható embernek képzelem. Ebben a gyors jellemrajzban, sajnos a későbbiekben sem csalódom! (Lovas egyszer röhögve megjegyzi: - Tudod Tamáskám, azt szeretem benned leginkább, hogy inkább éhen halnál, de soha nem dolgoznál a Bilkk-nek és a Népszabadságnak!) Lovast és Tóth Gy. Lacit viszont személyesen ismerem. Az egyik megbízható és profi újságíró, a másik remek elemző, ráadásul egyik sem szemellenzős bértollnok, sokkal inkább kritikusa a kontraszelektált és szemforgató Fideszes „nyacsalnyik” mentalitásnak. A résztvevőket elemezve elgondolkodom, vajon mit keresek én közöttük? Nyilvánvaló, hogy a vér-profik mellett, én minden értelemben csak csóró civil és amatőr „kakukktojás” lehetek.

Vívódásaim közben a Magyar Nemzetnél dolgozó kollégák, közöttük Liszkay és D. Horváth is biztatnak, vállaljam el a közszereplést. (Nem is sejtem, hogy mekkora csalódást és irigységet váltok ki Csermely Péterből, aki nagyon számít erre a televíziós szereplésre!) Végül igent mondok a felkérésre. Az első adás kiválóan sikerül, Bayer barátságosan hátba vereget és közli: - Köszöntünk a fedélzeten! Aztán beindul a verkli. Először kicsit furcsa, hogy az egykori kommunista kommunistázik, és a zsidó zsidózik, de aztán megszokom. Ez kell a népnek! A Sajtóklub nézettsége hetente meghaladja az egymilliós nézőszámot. Hihetetlen népszerűségünk egyik oka valószínűleg az a kíméletlen szókimondás, amellyel a balliberális oldalt kritizáljuk. A másik ok, nyilván az öt különböző személyiségben rejlik. Lovas tájékozott, pontos és kreatív. Bencsik orbánista, elfogult és színpadias. Bayer poénos, cinikus és hatásvadász. Tóth Gy. kimért, racionális és elemző. Én meg nyilván esetlen civil, amatőr és szubjektív vagyok. Az első nyilvános szereplésemet követően váratlanul és áttételesen megdicsér Lendvai Ildikó az egykori főcenzor. Szerinte én voltam a legvisszafogottabb és leinteligensebb kormánykritikus. Mondanom sem kell, hogy majd elsüllyedek a szégyentől! Az ATV-s vezérkar kezdetben örül a brutális nézettségnek, aztán politikai nyomásra egyre jobban kihátrál mögülünk. Ekkoriban már feltűnik őrült utcai akcióival Kerényi. Mindenféle posztmodern, hatásvadász és gyerekes ötlettel rángatja bele a naiv polgári körösöket az utcai politizálásba. Augusztusban tömegtüntetést szervez az MTV székház elé, ahol miközben aprópénzt tarhál, felültet bennünket „biodíszlet” gyanánt egy dobogóra. Ott ülök egy darabig megszégyenülten Koltay Gábor mellett, aztán észrevétlenül eloldalgok.

A váratlanul rám zúduló sikert könnyű megszokni, de nehéz hosszútávon elviselni. Bármerre megyek, mindenhol mosolyognak, megállítanak és kedvesen elbeszélgetnek velem. Hévízen hosszú percekre feltart egy idős hölgy. Szeretete jeleként megsimogat, majd kedvesen közli: – Úgy szeretem magát Mészáros Úr! (Nyilván összetéveszt az „ellen sajtóklubban” ülő, kopasz Mészáros Tamással!) Amikor először ráébredek, hogy a televízió nyilvánosságán keresztül mennyire korlátlanul manipulálhatók az emberek, hirtelen felébredek. Rádöbbenek saját felelősségemre és a túláradó szeretet is egyre zavaróbb számomra. Semmiképpen sem szeretnék és nem is akarok hosszútávon pártpolitikai showmen és médiasztár maradni! Az ATV-nél eltöltött hetek gyorsan elrohannak. Egyik legemlékezetesebb nyilvános fellépésünk szeptember 2.-án, a budai MOM színpadán történik. Igazi sztárok vagyunk, hatalmas rajongó tömeg vesz körül bennünket. Az egész országban kalózkazettákon másolják és terjesztik a fellépéseinket. Lovas egyszer szellemesen megjegyzi: - Ha ekkora népszerűséggel elindulnánk a következő választásokon, legalább tíz százalékot szerezhetnénk! A Fideszes politikusok persze cseppet sem érzik viccesnek a napról napra növekvő népszerűségünket!

Bencsik jó üzletember. Vas Krisztián szerkesztésében hamarosan könyvben, majd DVD kazettán kiadja és eladja fellépéseink anyagát. A hatalmas siker mellett persze ellenségeink sem tétlenkednek, egyre nő a politikai nyomás velünk szemben. Lovas nekiesik az őrült Kendének, majd Bencsikkel együtt éles összetűzései támadnak a maffiózó Tasnádi Péterrel. A vagány Lovas jól kijön az összecsapásból, de Bencsik megszégyenül és rövid időre kiül a sajtóklub adásaiból. Aztán hamarosan csatornát kell váltanunk. Az átmenet időszakában Varga István vállalkozó kiadja nekünk dunai hajóját. Itt rendezünk néhány előadást, de miután az NBH figyelmeztet bennünket, hogy kézigránátos terrormerénylet készül ellenünk, innen is távozunk. Lovas egy határon túli Szabadság Rádióról álmodozik, de erre az abszurd vállalkozásra nyilván senki sem adna támogatást. Hét közben a Polgári Körök meghívásának eleget téve, rendszeresen járjuk az országot. Értelemszerűen legtöbbször Lovassal és Tóth Gy. Lacival közösen haknizom. Fárasztó éjszakai utak ezek, de örömmel vállaljuk, hiszen az elkeseredett emberekben mi tartjuk egyedül a lelket. A vereség utáni FIDESZ, hosszú ideig mindössze saját sebeit nyalogatja.

A nyár végén - a Potyondi Polgári Kör támogatásával-, kiadom életem első, már nem illegális (szamizdat) kötetét. A Magyar Nemzetben megjelent publicisztikáimat tartalmazó könyv címét, Medgyessy Péter miniszterelnök (D-209) inspirálja. A spion bölcsei című munkám bemutatóját, a Parlament előtti Kossuth tér fái alatt rendezem. Sokan eljönnek a rendhagyó dedikálásra, közöttük régi kedves ismerősöm Sándor Gyuri humoralista is, aki némi öniróniával közli: - Azt mondta a fiam, hogy sürgősen hagyjam abba az írást, mert te még nálam is cinikusabban fogalmazol! Jól esik az elismerés, ami további tettekre sarkall. Bokros Petivel és barátaimmal közösen elhatározzuk, hogy erőteljesen támogatjuk az országos polgári köri mozgalmat, ezért létrehozunk számukra egy nyitott és minden értelemben civil alapítványt. A hazaáruló balliberálisokat hatalmas összegekkel finanszírozó Soros Alapítvány tükörképeként, megálmodjuk a Párhuzamos Alapítványt, melynek kuratóriumába ismert művészeket választunk. Segít nekünk Aknay János képzőművész, Barcsik Géza grafikus, Bereznay Péter festőművész, Berszán György újságíró és Grandpierre Attila csillagász. Naiv és romantikus lelkesedésünk hamar lelohad, hiszen sem a FIDESZ felől, sem a jobboldal vállalkozói réteg felől semmiféle anyagi és erkölcsi támogatást nem kapunk!

A választások utáni bénultság, a FIDESZ teljes közönye, az emberek elkeseredése, a jobboldali értelmiség talajvesztése hívja elő bennem a Visegrádi Disputák gondolatát. Az értelmiségi találkozók megszervezéséhez Tóth Gy. Laci kiterjedt kapcsolatrendszere és a Jobboldali Demokraták Társasága nagyban hozzájárul. Komoly szervezőmunkát követően, szeptember 7.-én – a Makovecz Imre által tervezett visegrádi sportcsarnokban-, közel kétszáz jobboldali értelmiségi közreműködésével, kezdetét veszi az első országos konferencia. A bénult FIDESZ helyett, megpróbáljuk mi, erősen elkötelezett, nemzeti érzelmű civilek felvázolni a jobboldal eljövendő politikai stratégiáját. A hivatásos politikusok feltűnő távolmaradása mellett, kitűnő előadásokkal és gazdag szellemi kihívásokkal szembesülhet a nagyszámú érdeklődő. Megnyitó beszédemet követően, felszólal többek között: Andrási Attila, Balázs Piri László, Balipap Ferenc, Bognár László, Bayer Zsolt, Dombrádi Krisztián, Döbrentei Kornél, Hegedűs Tamás, Kahler Frigyes, Lovas István, Nagy Ervin, Síklaky István, Tellér Gyula, Tóth Gy. László, Usztics Mátyás és Wittner Mária. A rendezvényen megjelenik még Kondor Katalin, Raksányi Gellért (Kutyu bácsi) és Tolcsvay Béla. Itt játszik először nagyobb nyilvánosság előtt az Ismerős Arcok nemzeti rock zenekar, itt mutatkoznak be a szélesebb nyilvánosság előtt a Jobbik fiatal politikusai. A nagyszerűen sikerült eszmecsere munkaanyaga, később - Kemény András szerkesztésében és a KAIROSZ Kiadó gondozásában-, könyv formájában is megjelenik.

Az év végéhez közeledve ismét temetünk, eltávozik közülünk az egyik legkedvesebb sorstársunk. Zsille Zoltán szociológus nevét ma már igen kevesen ismerik, pedig ő volt a kezdeti szamizdat kiadások egyik legfőbb szervezője. Miután 1980-ban disszidál, Bécsben és Münchenben a Szabad Európa Rádió munkatársa lesz. Az osztrák fővárosban megalapítja a Bibó Press tájékoztató és dokumentációs szolgálatot, amelynek kiadványai komoly gondot okoznak az elhárításnak. Münchenben hamarosan szembekerül a Kasza - Láng féle ultra-liberális vonallal. (Az SZDSZ ülepét nyalogató Kasza László, később a médiában magas közszolgálati funkciót kap a Horn kormánytól!) 1990-ben, visszatérte után, mivel sem a maoista, sem a reform-kommunista oldalhoz nem állt be bértollnoknak, a liberális sajtó egyre jobban elhallgatja. 1991-ben Krassó György temetésén emlékezetes beszédet mond, ezek után végleg háttérbe szorul. Igen kis példányszámban a Magán Zárka Kiadó létrehozásával jelenteti meg könyveit. A legsikeresebb és legkeresettebb műve - A Krassó György írásai-, riportregényként jelenik meg. Míg egykori munkatársai jól fizetett megélhetési politikussá válnak, neki napi megélhetési gondjai akadnak. Utolsó riportkönyvét a Búcsú Hegedűs Andrástól - címűt, melyet Rozgonyi Tamással közösen szerkeszt, sajnos csak csekély példányszámban jelenteti meg az Osiris Kiadó. A megszégyenítő és megalázó mellőztetést nehezen viseli; sokszor nyúl a pohár után. Nem csoda, hogy 2002 októberében utoléri a stroke. A sors sohasem kegyes hozzá. A lakásán veszíti el eszméletét, órákig szenved, mire rátalálnak. A gondos orvosi kezelés ellenére, 2002. október 18-án visszaadja lelkét teremtőjének. Az Óbudai Temető 20-as parcellájában, egy kicsinyke, elporladó földsír található. Rajta málló fakereszt hirdeti: „1942-2002 Zsille Zoltán”. Itt alussza örök álmát az igazi szamizdat méltatlanul elfelejtett megteremtője.

Beköszönt az esős ősz. Október 23.-a különösebb események és botrányok nélkül csendesen eltelik. A spicli Medgyessy (D-209), kora reggel magánemberként kioson a 301-es parcellában lévő kopjafáinkhoz koszorúzni. Minden párt külön ünnepel. Orbánék hosszú menetelést szerveznek a Terror Házától az Erzsébet térig. Mi - az Inconnu csoport tagjai-, kora délután emléktáblát avatunk Krassó Gyuri emlékére az V. kerület Nádor utcai ház homlokzatánál. (Néhány nappal az esemény előtt, a főpolgármester Demszky is értesül szándékunkról, ezért sebtében az egykori SZDSZ-es ellenzék is emléktáblát állít és koszorúz az I. kerületi Fő utcában!) „A KŐ MARAD” ez áll a mi emléktáblánkon. A megható eseményen rajtam kívül beszédet mond még a régi barát Lovas Pista és Kovács Dávid a Jobbik nevében. A két párhuzamos hazai megemlékezéssel egy időben, a londoni Russell Squeren is emléktáblát avatnak Krassó tiszteletére a Magyarok Kulturális Egyesületének tagjai. Az élettárs Háy Ági diófát ültet a közeli parkban, míg itthon Bogád Zoltán újságíró – a Krassó György Baráti Társaság nevében-, szintén faültetéssel emlékezik a Kossuth téren. (Ezt a kicsinyke csemetét később a komcsikkal összebútorozó revizionisták kiássák és eltüntetik!) Ezen a napon Krassó tehát mindenkié, szerencsére senki sem tudja kisajátítani örökifjú eszmeiségét és 56-os forradalmi örökségét!

(folytatjuk)