BOLDOG(TALAN)OK ÉLETMINŐSÉGE
ÉGI/FÖLDI POKLA ÉS PARADICSOMA
SZABAD ÖTLETEK/IDÉZETEK/DOKUMENTUMOK
TOMPA MIHÁLY
A GÓLYÁHOZ.
Megenyhült a lég, vídul a határ,
S te ujra
itt vagy, jó gólya-madár!
Az ócska
fészket megigazgatod,
Hogy ott
kikölthesd pelyhes magzatod.
Csak vissza, vissza! meg ne csaljanak
Csalárd
napsúgár és siró patak;
Csak vissza,
vissza! nincs itt kikelet,
Az élet
fagyva van s megdermedett.
Ne járj a mezőn, temető van ott;
Ne menj a
tóba, vértől áradott;
Toronytetőkön nézvén nyughelyet:
Tüzes
üszökbe léphetsz, ugy lehet.
Házamról jobb ha elhurcolkodol,
De melyiken
tudsz fészket rakni, hol
Kétségbesést
ne hallanál alól
S nem
félhetnél az ég villámitól?
Csak vissza, vissza! dél szigetje vár;
Te boldogabb
vagy, mint mi, jó madár.
Neked két
hazát adott végzeted,
Nekünk csak
egy - volt! az is elveszett!
Repülj, repülj! és délen valahol
A
bujdosókkal ha találkozol:
Mondd meg
nekik, hogy pusztulunk, veszünk,
Mint oldott
kéve, széthull nemzetünk...!
Sokra sír, sokra vak börtön borul,
Kik élünk:
járunk búsan, szótlanul;
Van aki
felkél és sirván, megyen
Uj hont
keresni túl a tengeren.
A menyasszony meddőségért eped,
Szüle nem
zokog holt magzat felett,
A vén lelke
örömmel eltelik,
Hogy nem
kell élni már sok ideig.
Beszéld el, ah...! hogy... gyalázat reánk!
Nem elég,
hogy mint tölgy kivágatánk:
A kidült
fában őrlő szú lakik...
Honfira,
honfi ki vádaskodik.
Testvért testvér, apát fiu elad...
Mégis, ne
szóljon erről ajakad,
Nehogy, ki
távol sír e nemzeten,
Megútálni is
kénytelen legyen!
*
A nyugati
tanítás bűn
Felrobbantott templomok, lemészárolt rendőrök
mutatják annak az iszlamista mozgalomnak a dühét, amely három év alatt vált a
nigériai kormány legrettegettebb ellenfelévé. A Boko Haram mozgalom alapítója
szerint a Föld lapos, és az esőt Allah hozza. A csoport a keresztények ellen
hirdetett háborút, de valójában az olajban dúskáló országot markukban tartó
gazdagok ellen küzd.
*
Im látod a halál mindeneket lekaszál
Senkit higyj el ő nem ural
Senki ellene nem áll.
Jövel jövel én uram Krisztusom
Ne hagyj végső órámon.
Nincs ez ellen fegyver, sem nagyságos nemes vér,
Nem adatik semmi drága szer
Mindeneket földhez vér.
Jövel jövel én uram Krisztusom
Ne hagyj végső órámon.
Végy példát ha hallod, mely rövid lesz életed
Ma vagy holnap utánam jössze
Magad meg nem mentheted.
Jövel jövel én uram Krisztusom
Ne hagyj végső órámon.
Molnár Ambrus – Istensegíts
*
81
millióan éheznek az EU-ban
A legújabb európai uniós statisztikák szerint az EU
országaiban mintegy 81 millió ember olyan szegény, hogy éhezik: ez nemcsak azt
jelenti, hogy rendszeresen nincs mit ennie, hanem azt is, hogy az általa
fogyasztott étel nem tartalmaz minden, az egészséges élethez szükséges
tápanyagot.
*
Elmenék én a városba, piros gyöngyöt vettem,
Azt én hazavittem, asztalomra tettem.
Híjj uramnak ingem, kincsem feleségem!
Nem hílak én téged teljes életemben!
Mert az apám házát nagyobb urak járták,
Őket sem uraltam téged sem urallak.
Elmenék én a városba, piros ruhát vettem,
Azt én hazavittem, asztalomra tettem.
Híjj uramnak ingem, kincsem feleségem!
Nem hílak én téged teljes életemben!
Mert az apám házát nagyobb urak járták,
Őket sem uraltam téged sem urallak.
Elmenék én az erdőbe, somfa pácát vágtam,
Azt én hazavittem, ajtóm után tettem.
Híjj uramnak ingem, kincsem feleségem!
Nem hílak én téged teljes életemben!
Mert az apám házát nagyobb urak járták,
Őket sem uraltam téged sem urallak.
Elévettem én a pácát, ütni-vágni kezdtem.
Uram vagy, uram vagy teljes életemben!
Uram vagy, uram vagy egész életemben!
*
Grandpierre
Attila –
Királyi
mágusok ősnépe: a Magyar
+
Grandpierre
Attila honlapja
*
Ballada a
rossz asszonyról
Kőműves Kelemen (musical)
Megyen a nagy erdőn
Ifjú kegyes
asszony
Sötét erdő
mélyén
Ifjú kegyes
asszony
Jobb
karjában vivé
Kincses
ládikóját
Bal karjában
vivé
Futkosó kis
fiát
Istenem,
Istenem, édes jó Istenem
Kincsemet
vigyem-e, fiamat vigyem-é
Fiamat
elhagyom
Kincsemet
elviszem
Fiat ád az
Isten
De kincset
sohasem
Anyám, édes
anyám, ne hagyjon itt engem
A sötét
erdőben, ne hagyjon el engem
Nem kellesz,
nem kellesz, futkosó kis fiam
Az erdei
vadak, legyenek apáid
Az égi
madarak, legyenek anyáid
Anyám, édes
anyám, ne kérj átkot reám
Mert az anya
átok, megfogja gyermekét
Nem kellesz,
nem kellesz, futkosó kis fiam
Letevé a
fiát
s fölvevé a
kincsét
Vissza tér
Ő, vissza
Vinné el a
fiát
De már nem
találja
Sehol sem a
fiát
Istenem,
Istenem, mit tudtam csinálni
Egyetlen
fiamat, hogy tudtam elhagyni
Itt bolyong
azóta
A sötét
erdőben
Átoktól
űzötten
Se fia, se
kincse
*
ERDŐS
PÉTER
A popcézár és a magyar popzene a nyolcvanas években
+
*
Messze mentem házasodni, bár ne mentem volna,
Édes kicsi feleségem, bár ott vesztél volna!
Ha az ördög olyan volna, talicskára tenne,
Mennél jobban sikojtozna, annál jobban vinne.
Megkértem egy oláh leánt, mit csináljak vele?
Olyan mocskos a bokája, hogy irtozom tőle.
Nyáron mikor meleg van, heverész a porba,
Télen mikor hideg van, felül a kuptorra.
Az én uram goszpodár, nem es olyan, min más,
Szalmából van a lába, viaszból a szája.
Ha meggyullad a lába, elolvad a szája,
Ha meggyullad a lába, elolvad a szája.
Tarka-barka rokolyámnak elszakadt a tánca,
Rengesd uram a bitangot, hogy menjek a táncba!
Rengesd uram a bitangot, hogy menjek a táncba,
Mert most vannak az asszonyok szörnyű mulatságba
*
Több
ezren bújócskáznak velünk
Molnár Orsolya
A Földön körülbelül száz olyan törzs él, amelynek
tagjai nem kérnek a külvilágból, és az esőerdő mélyén húzzák meg magukat. Van
köztük olyan, amelyiknél a nők maguk szoptatják az erdei állatokat, van,
amelyik 55 ezer év alatt alig került kapcsolatba másokkal, és van köztük olyan
is, amelyik majdnem kipusztult, amikor találkozott néhány jóindulatú
kívülállóval. Miért kerüli több ezer ember a városi civilizációt?
*
Volt nékem szeretőm,
Falu végen, kettő,
Nem volt búzakenyér,
Meghalt mind a kettő.
Egyiket temettem
Virágos kis kertbe,
Másikat pedig a
Szívem közepébe.
Egyiket öntöztem
Tiszta Duna vízzel,
Másikat pedig a
Sűrű könnyeimmel.
***
Szárnya, szárnya, szárnya a fecskének,
Jobb a lánynak, mint a menyecskének,
Jobb a lánynak, kisangyalom,
Mint a menyecskének.
Mert a lánynak befonják a haját,
Azt gondolja, övé egész világ,
Azt gondolja, kisangyalom,
Az övé egész világ.
Menyecskének bekötik a fejét,
Búban tölti az egész életét,
Búban tölti, kisangyalom,
Az egész életét.
***
Nem ám az az asszony,
Kinek sok lúdja van,
Hanem az az asszony,
Kinek szép lyánya van.
Nékem is van kettő
Mint az arany vessző,
Illik a fejére
A szép selyemkendő.
Nékem is van kettő,
Mint az arany vessző,
Ráillik a fejére
Az aranyos fejkendő.
Minek a hat ökör,
Hosszú istállóba,
Ha nincsen szerelem
A vetett nyoszolyába?
Szerelem, szerelem,
Átkozott gyötrelem,
Mért nem termettél meg
Minden fa tetejen.
Minden fa tetején,
A fügefa levelén,
Hogy szakajtott volna
Minden szegény legény.
Lám, én szakajtottam,
De elszalajtottam,
Szelíd galamb helyett
Vadgalambot fogtam.
Fonó zenekar
*
Káderpolitika
az MTA-n 1945-től
A második világháború után az MTA több tagját is
kizárták. Olyan emberekről van szó, akik jelentős tudományos eredményeket
mutattak fel, de bírálóik és bíráik szerint olyan politikai vonzáskörbe
kerültek, s olyan nézeteket vallottak, amit az új rendszer nem tudott
elfogadni. Vajon visszakaphatják-e ma akadémiai tagságukat?
Nagyon nem tetszett a Moszkvából hazatérő
kommunistáknak a Magyar Tudományos Akadémia. Nemcsak a múlt haszontalan
csökevényének tartották, de olyan polgári fészeknek is, ahol háborús bűnösök
bújnak meg a tudományosság álcája alatt. Az MTA – nyilvánvalóan a kommunista
párt nyomására – már 1945-ben kizárta soraiból Habsburg József Ágost
főherceget, Hóman Bálintot és Orsós Ferencet. Ők azok, akiket aztán soha
semmilyen szinten nem rehabilitált a testület. Érdekes, de Lénárd Fülöpöt, a
hitleri Németország mellett kiálló és az akkori német fizikát feldicsérő tudóst
hivatalosan nem merték kizárni, mert Nobel-díjas volt, de törölték a nevét az
MTA Almanachjából.
*
VÉNLÁNY
NÓTÁJA
Ha megunom aranyos életemet,
Fölszántatom virágos kiskertemet.
Belévetem magamat egy rózsának,
Kinek etszem, szakajtson le magának!
Fehér rózsát akartam szakajtani,
De sötétben nem tudtam rátalálni.
Három legény akar engem szeretni,
S el is akar a csárdába vezetni.
Sötét az ég, még csak csillag sem ragyog,
Jaj, Istenem, jaj, de árva is vagyok!
Árva vagyok, elhagyott a szeretőm,
Bár magához venne a jó Teremtőm!
***
Azért jöttem ide karikázni,
Ha a babám itt találna lenni,
Keze-lába ki találna törni,
Én még jobban ki tudnám tekerni.
Fekete bársony ragyog a szoknyámon,
Barna legény hiába jársz utánam,
A hajadat hiába fésülöd föl,
Barna legény már énnékem úgysem köll.
Mit ér annak a legénynek élete,
Kinek mindig nadrágzsebbe a keze?
Nem meri a lányokat megölelni,
Mert azt hiszi, hogy a fene megeszi.
***
Már hatvanhat éves is elmúltam,
Házamnál a kérők mégse voltak.
Pedig orcám oly szép,
olyan, mint az írott kép,
még két fogam is ép.
Mindnyájan kimúlunk e világból,
S nem iszunk többé már csutorából.
Ha elér az öregség, az utolsó gyerekség,
Nem lesz gyönyörűség.
Majorosi Marianna
*
RÉGI
MAGYAR MULATSÁGOK
A „gyengébb” nem vállaira a társadalmi fejlődés
kezdeti idején lényegesen több munka nehezedett, mint a férfiéra. Ezek egyik
legősibbje a ruházkodás fontos kellékét, a textilfonalat készítő munka: a
fonás. Az ősidőkben azonban még egyedül pergette az orsót az asszonyi kéz, csak
jóval később fejlődött társas munkává, és alakult ki – nálunk éppúgy, mint
másutt – intézménye: a fonó.
A fonó Árpád-kori szava nyelvünknek. Bízvást
feltételezhetjük hát akkori meglétét. Annál is inkább, mert a fonás ismeretét
honfoglalása előtt sajátította el a magyarság. Korai okleveles emlékeink pedig
arról tanúskodnak, hogy településben gyakorolták e foglalatoskodást. A
feudalizmus fejlődése során aztán a királynői fonónépek telepei az úrasszonyok
részére dolgozó telepekké sokasodtak: kialakultak a falvak fonóházai. Így lett
a földesúrnak járó szolgáltatás a fonás is.
Többnyire télelőn került rá a sor, és tartott, amíg
a fonal anyaga le nem fogyott. Legkésőbb tavaszig, hisz mint egyik közmondásunk
tartja: „Büdös a guzsaly, ha kibújt a csalán.”
A társas munka sosem folyik csendben, mindig
vidámság, mozgalmasság kíséri. Mivel pedig főleg a leányok gyűlhelye volt, a
legények a téli időszak kevés háztáji munkája után csak betelepedtek a fonóházba.
Így aztán a fonó – más nevén a fonóka, guzsalyos – nemcsak munkahely, hanem a
mindkét nembeli fiatalság társas köre is lett. Ámde!
Az erdélyi szász nemzet 1557. évi statútuma így
intézkedett: „Határoztatott, hogy ennek utána senkinek sem szabad légyen
fonóházat gyertyagyújtás után tartania, 1 ft . büntetés terhe alatt. A leányok gyűljenek
össze dél után, de vecsernye idejére aztán haza menjenek.”
Hasonlóan rendelkeztek a földesurak is. Thurzóné
Zrínyi Kata például 1588-ban a trencséni udvarbírájának ezt az utasítást adta,
hogy:
„…az éjjel való fonásokat udvarbíró mindenestül
megtiltsa: valaki engedi házánál az fonást, 3 forintot adjon, s valakit ott
találnak, mindenik adjon, mind férfi, mind asszonyember és leány egy forintot.”
Hasonló intézkedések sokaságát találjuk városainknál
is, megyéinknél is, még a XVII. században is. Miért? Miskolczi Csulyak István,
zempléni református esperes, 1639. évi egyházlátogatási jegyzőkönyvéből választ
kaphatunk rá. Imeg falu említésekor többek között ezeket írja:
„Fonó vagyon az, mely nem egyéb, hanem latorságnak
hajléka.”
Vajon csak a puritánság fogalmazta ezt a
megállapítást, vagy ez lenne a tilalmazások oka?
Mintha az utóbbit valószínűsítené Udvarhelyszék
1727. évi konstitúciójának rendelkezése:
„Mivel hogy [falunként] éjtszakákon a Falusi
Ifjúságnak, Legényeknek és Leányoknak guzsalyosi titulus alatt való
[öszvesereglések] alkalmatosságával… tapasztaltatik sok gonoszságnak,
ledérségnek s hivalkodó dolgoknak [gyakorlati], verekedések, vérengzések,
fajtalan, buja élet gyakorlása, végeztetett ezért: hogy az ilyen… [guzsalyos]
hely tartója… 3 Forintig büntetődjék… Az efféle hivalkodást… [gyakorló] ifjak
pedig… kalodába verettessenek, és míg a Gyülekezet a Templombul ki nem jön,
addig ott tartassanak.”
Pozsony megye 1762. évi statútuma hasonlóan
fogalmazza meg a tilalmazás okát:
„Minthogy némely ifjú legények… éjtszakáknak idején
magok házaknál vagy szállásain nem maradnak, hanem olyan helyre járnak, az hol
fajtalan, buja énekeket, meséket beszélnek, vagy más botránkoztató
rosszaságokat is elkövetnek… mind az olyas helyre járó, mind befogadó 6
forintban büntetődjék… S [ezokért] az fonóházak tiltatnak.”
Ha továbblapozzuk történeti emlékeinket, rá kell
jönnünk, hogy az elkövetkező másfél századon át már nem tilalmazzák a fonót.
Megszűnt volna? Nem. Csak a koreszmények, közerkölcsök változtak.
Vegyük szemügyre hát a fonóbeli szokásokat,
amelyeket ugyan csak a XIX. század második feléből ismerünk pontosan, de éppen
a már idézettek tanúsítják sok évszázados fennmaradásukat.
Mi is hát a fonás, milyen is a fonó?
A szálas anyagot – általában a kendert – előbb
megmunkálják: szétbontják elemi szálakra. Csak ezután következik a fonás. A
párhuzamos szálakból álló laza, csepű-nek, szösz-nek nevezett anyagból egy
csomót: gugyolá-t – régebbi nevén: kitá-t – az ősi guzsaly-nak (egy hosszabb,
esetleg talpas botnak) felső részére kötik. A fonó baljával a csomóból kitép
több elemi szálat. Ezt vezérfonal-lal a szintén ősi eszközhöz: a gyalogorsó-hoz
– ehhez a két végén kissé hegyes, esetleg ellensúlyos arasznyi botocskához –
köti, aztán a szálakat megnyálazván megsodorja, jobbjával pedig az orsót
megperdíti, ez azután tovább sodorja és feltekeri a fonalat, amelynek anyagát a
fonó folyamatosan adagolja a guzsalyra kötött kitából.
Kezdetben ez a két eszköz, a guzsaly és az orsó
dolgozott a fonókban. Csak később alakult ki a fonókerék, amelynél az orsót
kézzel hajtott kerék forgatta már. Ebből lett aztán az Európában a XV-XV1I.
század folyamán elterjedő rokka. Abban különbözött a fonókeréktől, hogy a fonal
sodrását és csévélését egyszerre végezte el. És csak a XVII. században alakult
ki a lábítós rokka, az az eszköz, amelyet még mi is jól ismerünk, s amelynél a
kereket már a láb hajtotta.
Unalmas munka volt a fonás. Érthető, hogy a
fonáskényszer megszűnte után is közösségben végezték a nők. E munka egyik
formája lett az, amelyet rokonok, komák, szomszédok tartottak, felváltva vagy
állandóan egyiküknél: a fonókaláka. Másikat a jobb módúak rendezték, akik
csepűjüket a falu leányaival vendéglátás, tánc fejében megfonatták. Harmadika
volt a saját csepűt feldolgozó asszonyok fonója: a bábafonó. Mindháromra
általában napközben került a sor. Az igazi fonó, a fonóka, guzsalyos azonban az
volt, amikor a „kórusba, céhbe, seregbe” állott leányok maguk béreltek
helyiséget, hogy ott a saját vagy a – pénzért, csepűért – vállalt anyagot
feldolgozzák. Ez volt a táncosfonó, amelynek „botránkoztató folyása” ellen
hajdan annyit tiltakoztak.
Ilyen fonó több is lehetett egy faluban, mert
egy-egy fonóházban legföljebb 10-12 leány fért el. A részvétel nem a leánytól
függött, szokáskötelesség volt az. Megtartását a legények szigorúan
ellenőrizték. S ha valamelyik leány fonás nélkül akart áttelelni, csúfot űztek
belőle: lyukas teknőt tettek a kapujába. – Persze, nemcsak a leányok, az
asszonyok is húzódoztak sokszor e munkától. Jól jöttek a tilos napok, mint
Borbála, Miklós, Luca napja és még más, a néphiedelem által kijelölt napok.
Sőt. Ahogyan a Csíkszenttamáson 1880-ban feljegyzett gúnyvers mondja a rest
asszonyokról:
Közpéldákban
szokta fejérnép mondani:
Kedden és szerdán nem jó soha fonni,
Sőt azon napokon nem jó matolálni,
Mert az olyan fonal nem fog jól megkelni.
Hétfőre kelve, kender munkát tészesz:
Egész esztendeig mind csak beteg tészesz,
Apróság marhádban igen sok kárt tészesz,
Elviszik tejedet s azon hasznot vesztesz.
Csütörtökön es ily magyarázat vagyon,
Hogyha este fonnak: ördög örvend azon,
És sok üres orsót hány be az ablakon,
Rettenetes dörgést támaszt a falakon.
Szombaton szokták a guzsalyt eldugni,
Hétfőn, kedden osztán megérik keresni,
Pénteken kenderre nem igen jó nézni,
Keze, lába annak meg fog gémberedni.
A táncosfonót rendszerint estefelé kezdték. Nem
ünneplőben, de csinosan öltözve, guzsallyal, orsóval a kézben mentek a
fonóházhoz a leányok. Az ülésrend szigorúan szabott. Mennél idősebb a leány,
annál előbbre ült az ajtó felé, mennél fiatalabb, annál hátrább a kemencéhez.
Fonás közben beszélgettek, pletykálkodtak,
közmondást fakasztóan „pergett a nyelvük, mint az orsó”. Persze tréfálkoztak
is, akár találós kérdésekkel. Ezek közül több a kendermunkával kapcsolatos,
mint például:
Erdőn terem, falun ugat. Mi az? – A kendertiló.
Ut-fut picike, miért fut picike? Azért fut picike,
hogy teljék a begye. Mi az? – Az orsó.
Három lába, egy farka, tudom: volt a markodba. Mi
az? – A rokka.
Közben pergett az orsó, s hogy könnyebben peregjen,
sokat nótáztak. Leginkább házasító nótát. Megkezdődött a szerelmi játék.
Valamelyik jó hangú leány a többi segítségével a még ott sem levő legényeknek
eladta a fonó lányokat: ülésrend szerint sorra, mert valakit kihagyni sértés
volt. Kibéden pl. olyan nóta járta, hogy a végén elmondták az áldásszerű
formulát is:
Kint a réten
piros szekfü,
Szállásra, számára,
Sándor, Erzsi, egyforma,
Éljenek a világba!
Köszönd meg!
És illett megköszönni. Ha valaki nem tette, fejére
olvasták az átokszerű formulát:
Oda künn a
temetőbe,
Kilenc kutya megdögölve;
Kalán, villa mellette:
Egyél, Erzsi belőle!
És ha valakinek nem tetszett az összeéneklés, akkor
is megköszönhette, pl. emígy
Köszönöm!
Mikor a küszöbön kiszököm,
Ha érem, bottal ütöm.
Mire aztán mindenkit összeénekeltek, rendszerint
megérkeztek a legények, akik addigra elvégezték az istállómunkát. A
táncosfonóba azonban csak az járhatott, akit a legények „seregükbe, céhükbe”
felvettek, házas ember nem. Szavazással döntöttek a felvételről, és az új tag
áldomást fizetett érte. A legények sokfelé minden fonóévadban bírót is
választottak maguknak. „Összeszóltak”, ki lenne alkalmas, aztán az illetőt
éljenezve felemelték. Áldomással tartozott ő is a többinek.
A legények egyenként vagy csoportosan érkeztek.
Kalaplevéve, pipa nélkül léptek a házba. Előbb a fal mellé telepedtek, esetleg
asztal mellé, kártyáztak is kicsit, majd ki-ki választottja lábaihoz ült a kis
gyalogszékre.
A munka folyt tovább, mert fonószokás szerint két
orsó lefonása előtt nem volt szabad szünetet tartani. Beszélgettek,
tréfálkodtak. Mint ahogyan a szerelmi játék újabb lépésére is sor került. A
leány igyekezett a legény haját a csepű közé sodorni. A legény pedig azon
igyekezett, hogy a véletlenül elejtett orsót felkapja, mert azt a leánynak
csókkal kellett kiváltania, ahogyan Tompa Mihály elevenítette meg „Az
árvalányhajról” című életképében:
Orsóleesésben a fiú szemes…
S kiváltja a lány, bár szemérmetes.
És van sikoltás, ha pajkos legény
Meggyujtja a szöszt a guzsaly nyelén.
Van tréfa, dal, mese és víg zsivaj;
Tűrve, feledve annyi házi baj.
Vígan voltak tehát, s fonás közben gyakran sodorták
a mese fonalát is. Tündérleányokról, királyfiakról, de közelebb is kerültek a
valósághoz, és valamelyik máris mondta pl. a fonóballadát:
A leányok
egymás közt
Beszélnek, hogy sok a szösz.
„Haj anyám!… a fonás;…
Bajos a várakozás.”
,Szoknyát veszek szülöttem!
Csak ne sírjál előttem'
„Haj anyám, jó anyám:
Nem az az én nyavalyám!”
,Legényt hívok szülöttem!
Csak ne sírjál előttem!'
„Haj anyám, jó anyám:
Találgatod nyavalyám!”
,Férjhez adlak szülöttem!
Csak ne sírjál előttem.'
„Haj anyám, jó anyám!
Kitaláltad nyavalyám!”
Emígy szórakozván két orsót is lefontak. Szünetet
tarthattak, és jöhetett a másfajta játék, így a szerelmi jóslás, pl. a
cucorkázás. Szöszből kis gombolyagot gyűrtek és meggyújtották. Ha égés közben
felszállt a pernyéje, a próbára tett legény igaz szerető, ha lent maradt:
gyenge a reménység. De jósoltak úgy is, hogy a szöszből kört vagy háromszöget
és abba egy leányt és két legényt jelképező bábut formáltak. A legénybábukat
egyszerre gyújtották meg: amelynek lángja hamarább ért a leánybábuhoz, az volt
az igaz szerető.
A sokféle társasjáték közül nagyon elterjedt volt a
„Megy a kosár”. Valamelyik fiú – rendszerint a bíró – sorra vette a leányokat,
s így beszélgetett velük:
„Fiú: Megy a kosár. – Leány: Mi van benne? – Fiú:
Arany óma, arany párna; neked adok három szép legényt. Há teszed az elsőt? –
Leány: Tüskére. – Fiú: Hát a másodikat? – Leány: Főkűdöm a toronyba. – Fiú: Hát
a harmadikat? – Leány: Pap elébe.”
Csakhogy a kérdezéskor a leány még nem tudta, ki az
a három legény, akire a kérdező gondolt. S van nevetés, ha valamelyik azt, akit
szeret „tüskére” tette vagy „toronyba” küldte, és esetleg egy mulyával menne
„pap elébe”.
De komolyabb játékra is fordult a sor. Ilyen volt
pl. a „Függés”, amelyet azonban szokástörvény alapján egy héten csak kétszer
játszottak. A legénybíró a legfiatalabb legényt az ajtóhoz állította, háttal a
többinek. Aztán megcsókoltatta a legelső, tehát legidősebb leánnyal, aki
viszont a bíró fülébe súgta, hogy ő melyik legénnyel akarja magát
megcsókoltatni. A bíró odaintette a fiút. Miután a csók elcsattant, a legényt a
bíró az első fiú után állította, szintén háttal a többinek. Intett a következő
leánynak és így tovább, amíg valamennyien sorra kerültek.
A szünet után aztán folytatták a fonást, persze a
beszélgetést, mesélést és éneklést is. S ha közben valamelyik legénynek el
kellett mennie, a szeretője, vagy ha az nem volt, a házileány, esetleg a
legidősebb leány kikísérte. Ha kint feledkezett, bent fakanalakkal zörögtek, és
nem hagytak neki pattogatott vagy főtt kukoricát, amelyeknek elköltésére
ekkortájt került a sor. A napi fonás befejezte után pedig következett a tánc.
Aztán, úgy 11 óra felé páronként – hogy a leány a sötétben ne féljen –
hazamentek.
A kétnemű fiatalság állandó együttléte és a fonó
szokásköre ellenére sem lett a fonó a „latorság hajléka”, legfeljebb
házasságszerző intézmény, mint ahogy a függésnek nevezett játékból lett később
a bálok közismert hölgyválasza. A legénybíró, no meg a falu bírája is vigyázott
a közerkölcsökre, hogy hiba ne legyen. És mivel mindkét fél itt keresett párt
magának, maga is vigyázott magára. Ha pedig valamelyik leány mégis
megfeledkezett volna magáról, annak bizony a többiek „kitették a rokkáját”,
nemcsak szóval, a valóságban is: a pitvarajtóba. Persze gyakori volt a
féltékenységből származó verekedés, és az sem vitás, hogy hébe-hóba megesett
egy s más, főleg a lányok. A textilipar térhódításával, a fonógyár
kialakulásával aztán lassan kiiktatódott a falu életéből a fonó. A gép kivette
az asszonyok kezéből a munkát, végleg befejezhették a fonást.
Akár úgy, mint a fonóévadot: táncos mulatsággal. A
leányok rendezték. Sütöttek, főztek, hogy a legények „éhen ne maradjanak”.
Cigányokat is hívtak. Estefelé aztán a legények a fonóház udvarán gyülekeztek,
de bemenni csak a legénybírónak volt szabad. A többit úgy hívták be a leányok,
egyenként, a pitvarajtóból szólítva, ki-ki a párját. Mikor aztán valamennyien
bekerültek, megkezdődött a mulatozás, az ének és a tánc. A mulatságot aztán a
legények a következő vasárnap a falu kocsmájában hasonló módon viszonozták.
Így végződött be aztán a fonó. Azaz, egyeseknél –
ha a választást a szülők nem kifogásolták – folytatódott, és valóban „pap
elébe” került a leány azzal a fiúval, akit a fonóban szó szerint befont.
*
Református
félóra
Fekete
Ágnes: Végül az idősek után gyerekekhez látogatunk el. A Kálvin Kiadó egy olyan
könyvbemutatót szervezett a Millenáris parkban megrendezett könyvfesztiválon,
ahol egy csapatnyi futballt kedvelő gyermek is részt vett. Ugyanis most jelent
meg Kármán Tibor: Egy focista naplója című könyve. A helyszínen Kiss Sándor
járt.
Szombathy Pál: Van egy kistelepülés, ahol
focizgatnak magukban a gyerekek. Egyszercsak érkezik egy lelkész a faluba, aki
megszállott focirajongó és edző és egy nagyon jó kis csapatot kovácsol a
gyerekekből. Tibor! Azt mond meg, hogy ez személyes élményeken alapszik?
Kármán Tibor: Vannak benne személyes élmények is,
de vannak benne kitalációk.
Szombathy Pál: Pillantsunk bele a könyvbe!
"- Áldás, békesség! - mondta, mikor meglátott.
Gondoltam ez valami köszönésféle.
- Csókolom!
- Jól gondolom, hogy ez itt a református templom?
- Igen.
- Ön idevalósi?
- Igen.
- Akkor bemutatkozom. Borostyán Bernát református
lelkész vagyok. Látom, próbálja szelídíteni a gömbölyű ördögöt - mutatott a
labdámra, amelynek fele kilátszott a bokor alól.
- Kicsit rugdostam.
- Csak így egyedül?
- Most igen.
- És a dekázás megy-e?
- Szerintem a legjobb vagyok a faluban. Száztíz a
csúcsom.
- Megmutatja?
- Talppal felhúztam a labdát és már dekáztam is,
nehogy azt higgye, hogy lódítottam.
- Á, ez nem dekázás. Egyet jobbal, egyet ballal.
Úgy nem megy? - szólt közbe, amikor már úgy harminc felé közeledtem.
- Az embernek két lába van, és egyik sem alávalóbb
a másiknál.
Erre méregbe jöttem egy kicsit.
- Beszélni róla könnyű, de megmutatni már nehezebb.
- Azt hiszem, ebben meg magának lesz igaza. Na,
adja csak közelebb azt a labdát!
Odapasszolom a papformának, aki jobbról felvette
majd egyet jobbal, egyet ballal emelgetni kezdett úgy, hogy a labda csak
húsz-harminc centire hagyta el a lábát. És még a bőröndjét sem tette le.
- Fuj, városi kurafi! - mérgelődtem magamban.
- Tartsuk egy kicsit a levegőben ketten - mondta -
és velem szemben állva bevett a játékba. Minden tudásomat összeszedtem, nehogy
nálam essen le a labda. Észre sem vettük, hogy közben két kocsi megállt a
templom előtt.
- Elnézést! Maga nyert, azt hiszem, mennem
kell!"
Szombathy Pál: A történet, a kisfalu focicsapatának
felvirágzásáról és összeállásáról szól a tiszteletes úr segítségével. Mit
várnak ma a gyerekek a focitól?
Kármán Tibor: Látják a gyerekek, hogy milyen
szinten van a labdarúgás. Túl hamar azt gondolják, hogy ez egy nagyon egyszerű
út és kitaposott úton elérhető. Akkor kezdenek el csalódni, amikor igazán közel
kerülnek a labdához és az nem akar engedelmeskedni.
Részlet
"- Képzelje Kristófka templomba jár.
- Azt meg minek?
- Á, csak a Grószék Anna lánya miatt jár oda.
Elkezdett csajozni. Jóképű, mint az apja. Szeretni fogják a nők. Igaz-e, anya?
- De, hisz nincs is megkeresztelve.
- Nem vagyok megkeresztelve - döbbentem meg. Meg
kell keresztelkednem - döntöttem el azonnal. - De hogy hozom elő a témát? Anyám
egyből tudni fogja, hogy hallgatóztam."
Kármán Tibor: Úgy gondolom, hogy aki egyszer hívő
lett, akit megérintett Jézus, az utána már semmi sem kerülhet elé.
Én nem hirdetem a gyerekek között, hogy én vallásos
vagyok. Ez a kereszt ezeknek az óvodásoknak, egyszer valamilyen formában majd
jelent valamit. Az üzenetem a könyv. Megvásárolják, elolvassák ezek a gyerekek
és majd egyből helyre teszik a dolgot. Ott egy kicsit erőltetett dolog is
lenne, ha én a hitről beszélnék. Természetesen, aki kíváncsi, azzal szóba állok
és elmondom, hogy ez engem foglalkoztat.
Kiss Sándor: Tudják a tanítványai, hogy könyvet
írt?
Kármán Tibor: Nem. Nem gondolom, hogy evvel
kérkednem kéne. Jusson el más csatornákon feléjük a hír. Drukkolok azért, hogy
legyen egyszer egy református csapat.
*
Kádár Kata
1. Gyulainé, édesanyám, engedje meg azt az egyet:
Hogy vegyem el Kádár Katát, jobbágyunknak szép
lejányát!
Miklós úrfi szépen kéri, édesanyja nem igéri,
Nem i[géri].
2. Miklós úrfi megbusula, bújdosásra jelindula.
Kádár Kata, hogy meglátta, a kapuját kinyitotta.
Ne nyiss kaput, Kádár Kata, nem megyek én most be
rajta,
Most be [rajta].
3. Hanem megyek a világba, holtig tartó bujdosásba.
Állj meg, állj meg, szép Miklóskám, hogy adjak rád
egy pár csókat!
A kezedbe kézi ruhát, kalapodba egy bokrétát,
Egy bok[rétát].
4. Mikor ruhám vérrel habzik, s a bokréta
hervadozik,
Akkor lészen veszedelmem, akkor lészen veszedelmem.
Miklós úrfi elindula hosszu útra, bujdosásra,
Bujdos[ásra].
A bokréta hervadozik, a bokréta hervadozik.
Mind a kettő azt jelenti, Kádár Katát elvesztették,
Elvesz[tették].
6. Miklós úrfi megfordula, egy molnár gazdát
talála,
Kihez ő eképpen szólla, kihez ő eképpen szólla:
Hallod-e te, molnár gazda, vigy el engem éppen oda,
Eppen [oda],
7. Hol elveszett Kádár Kata, hol elveszett Kádár
Kata.
Pej paripám tijed legyen, minden ékes öltözetem.
Molnár gazda elindula, molnár gazda elindula.
Lala[lala].
8. És elvitte arra helyre, feneketlen tó szélire.
Onnan beszólalt a tóba: élsz-e, kincsem, Kádár
Kata?
Nálad nékül alig telik, nálad nékül alig telik,
Alig [telik].
9. Miklós úrfi meghallotta, kezét fejére kulcsolta,
Beléereszkedék hozza a nagy feneketlen tóba.
Az egyikből nevekedett fehér márvány liliomszál,
Lili[omszál].
Addig-addig nevekedtek, vízen felül emelkedtek.
Ott is összeölelkeztek, ott is összeölelkeztek,
Ölel[keztek].
11. Miklós anyja ment sétálni, meg találto őket
látni.
Vízibuvárt elhivatá, mint a kettőt kiásatá.
Az egyiknek csináltatott vörös márványkő koporsót,
De ko[porsót].
Az egyiket eltemette az oltárnak elejibe,
A másikat eltemette az oltárnak háta mögé,
Háta [mögé].
13. Az egyikből nevelkedett fehér márvány
liliomszál,
A másikból nevelkedett vörös márvány liliomszál.
Addig-addig nevelkedtek, míg össze nem ölelkeztek,
Ölel[keztek].
14. Miklós anyja, hogy meglátta, mind a kettőt
leszakasztá,
Talpa alatt eltaposá, tövisbokorra rakatá.
Kádár Kata, hogy meglátta, koporsóbul feljajdula,
Feljaj[dula].
15. Életünkben üldözőnk voltál, holtunkban békét
nem hattál,
Kiért Isten jót ne adjon, szeretetlen társsal
áldjon!
Soha senki meg ne szánjon, soha senki meg ne
szánjon!
Lala[lala].
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése