A SZÉLMALOMHARCOS XII. fejezet

A SZÉLMALOMHARCOS XII. fejezet

A süllyedés éve 1993

Molnár Tamás életfilmje

Az év a kormánypártok „pireuszi” győzelmével kezdődik: - Lemond mandátumáról Hankiss Elemér és Gombár Csaba. A médiaháború azonban ezzel nem ér véget, egyre nagyobb nyomás nehezedik a kormányzó koalícióra. A növekvő válság hatására február elején gyökeres kormányátalakításra kerül sor. Szabó Iván pénzügy, Latorczai János gazdasági, Mádl Ferenc kulturális miniszter lesz. Antall közben lépésről-lépésre gyengíti a párton belül Csurka pozícióit. A hónap közepén liberális blokk alakul, választási együttműködés jön létre a FIDESZ és az SZDSZ között. Az áprilisi debreceni kongresszuson a fiatal demokraták már 40 százalékos népszerűségi mutatóval rendelkeznek, ami a székházeladási botrány következményeként év végére 26 százalékpontra csökken. Május 11.-én újabb hatalmas botrány rázza meg és repeszti szét az MDF sorait. Az ukrán-magyar alapszerződést, sok Fórumos alapító ellenzi. Sokan, közöttük Raffay Ernő honvédelmi államtitkár és Bégány Attila jogalkotó sem érti, miért kell a Felvidék és a Vajdaság után örökre lemondani a kárpátaljai magyarság politikai képviseletéről is. Ennek a gyáva meghátrálásnak az eredményeként szerveződik meg augusztus végén a Szárszói Front, ahol Csurka vezetésével egy hétig tanácskoznak a nemzeti összefogás politikáját hirdető magánszemélyek és szervezetek. Antall és kormánya természetesen elhatárolódik a nemzeti kibontakozás lehetőségétől.

Már nyár van, június 16.-án, Göncz Árpád elnökletével, parlamenti ünnepség keretében adják át az idei Nagy Imre emlékplaketteket. A díjat Nagy Gáspár költővel együtt - az Inconnu csoport képviselőjeként-, én is megkapom. Az adományozók bár tudják, hogy a kisgazda parlamenti frakcióban dolgozom, mégsem értesítenek, így meglepetésre a másnapi újságokban olvasom a nevemet. A Köztársasági Elnök titkárságán, telefonon érdeklődöm, mire odarendelnek az Országház egyik oldalsó bejáratához. Némi várakozás után, átvételi bizonylat aláírását követően, egy irodaszolgától átvehetem a kitüntetést. A nagyon furcsa, kellemetlen és megalázó szituációt megpróbálom megérteni. Később kiderül, hogy Vásárhelyi Miklós és a TIB vezető személyiségei nem szerették volna, hogy személyesen megjelenjek az ünnepségen. Nem fértem bele a liberális protokollba!

Százezer emlékező gyűrűjében, szeptember 4.-én ott vagyunk Horthy Miklós kenderesi újratemetésén. Az Inconnu csoport nevében megkoszorúzzuk a Kormányzó Úr ravatalát. A szocialisták és a liberálisok hatalmas botrányt kavarnak az esemény körül, de a méltóságteljes szertartást nem tudják semmilyen alantas eszközzel sem megakadályozni. November elején Fodor Gábor kilép a Fideszből, néhány napra rá összeül a MIÉP első országos gyűlése. Az év végéhez közeledve - javarészt az MDF és az FKGP romjain-, már 18 olyan szervezet alakul, amely reménykedik és bízik a jövő évi választások sikerében. Az egyre betegebb Antall, a hanyatló konzervatív-keresztény összefogás érdekében munkálkodik. Csurka a Magyar Út Köröket és a nemzeti radikalizmust, Torgyán az általa szétvert kisgazdákat, Pozsgay az állítólagosan létező nemzeti baloldalt építgeti. A másik táborban a liberális blokk mellett, egyre erősödik azt MSZP utódpárti gépezete. Cseppet sem váratlanul érkezik a hír: - Hosszas betegséget követően december 12.-én meghal Antall József miniszterelnök. Néhány nap múlva a kiváló titkosszolgálati kapcsolatokkal rendelkező Boross Péter átveszi az irányítást. Ügynök-ország tovább virul, Magyarország menthetetlen! Folytatódik a megszállás, a kiárusítás és az eladósítás! Hazánkba érkezik két és félmilliárd forintnyi külföldi tőke a Suzuki, az Opel és az Audi beruházásai által. A kormány hozzájárulásával levezénylik a bankkonszolidációt, melynek során nyolc bank, 120 milliárdos tőkeemeléshez jut. Princz zsebében tartja az egész politikai garnitúrát! Az ország elvesztésére irányuló paktum zavartalanul működik, a rendszerváltás hajója végleg elsüllyed. Az öntudatlan nép tovább szegényedik.

A visszarendeződés éve 1994

Minden nap hajnala ott talál a Képviselői Irodaházban. A szétzilált kisgazdák enerváltan készülődnek a választásra. Miután semmi esély a parlamenti folytatásra, mindenki saját vagyonszerzési ügyeleteivel van elfoglalva. A képviselők szabályszerűen pókereznek a gázolaj hamisítási ügyletekkel és a kárpótlási jegyekkel. A kormányhoz közelállók egyre több földterületet vásárolnak fel olcsón vagy illegálisan megszerzett jegyeikkel. A képviselők bőröndszámra hordják el az olajszőkítés nyereségét. Tabajdiról és Lezsákról külön legendák keringenek. Odakinn a közéletben tovább folytatódik a médiaháború, egymást érik a tüntetések. A kormány azt gondolja, hogy választási sikeréhez elég a sajtó sikerpropagandája. Néhány képviselőnek beszédeket írok, de a hatékony ön-felszalámizást végző kisgazdákon már az Isten sem segíthet. A tavaszi választások első és második fordulójában drámai eredmény születik. Aránylag alacsony részvétel mellett, a kommunista utódpárt megszerzi az abszolút többséget, így 209 képviselőt, míg a második helyezett SZDSZ 70 képviselőt küldhet az Országgyűlésbe. A dilettáns kormánypártok és a panamázásokban erősen érintett nagyképű Fidesz rettenetesen leszerepel. Orbán a vereség hatására köpönyeget vált. Elhatározza, hogy elfoglalja a meggyengült, széttöredezett és kiüresedett jobboldalt.

Az utolsó napokban hatalmas a kapkodás és a fejetlenség. Folyosókon rohangálnak a beborozott képviselők. Néhányan megpróbálják ellopni irodai felszereléseiket, de a kormányőrökön fennakadnak. Aztán a patkányok többsége pánikszerűen elhagyja a süllyedő hajót. Én is csendesen összecsomagolok irodámban, elbúcsúzom Szabó Lajos képviselőtől, Rostás János hivatalvezetőtől, a titkárnőktől és a kormányőröktől, aztán leadom a belépésre jogosító irataimat. Semmi sem köt már ide, mindössze újabb csalódással lettem gazdagabb. Ahogy kilépek a napfényes Duna partra, felnézek az égre és megfogadom, hogy soha többé nem tévedek a gyűlölt politika tájékára. Örökké civil voltam és az is maradtam. Tizenöt év illegális ellenzéki politizálása után, drámai élmény volt belekóstolni a hatalmi politika mocskos, korrupt és álszent sártengerébe. Vár a családom, Gyurma kutyám és a kertem, megpróbálom valahogyan újrakezdeni az életemet.

A civil évek 1994 – 2000

Még félszemmel figyelem ugyan az eseményeket, de már egyre kevésbé érdekel az országos közélet. Látom a pufajkások, a besúgók és az ÁVH-s gyerekek kormányalakítását. Azt a hatalmas gyalázatot, ahogyan az egykori – demokratikusnak hazudott-, ellenzék feladja antikommunista elveit. Látom a FIDESZ köpönyegforgatását és teljes pálfordulását. Nincsenek sehol elvek, kizárólag pillanatnyi alantas érdekek. Minden politikus hazug, csaló és képmutató! Minden politikus bűnöző! Látom a Bokros csomagot, a Posta bank botrányt, a Princz és Tocsik ügyet, Torgyán szappanoperáit és Csurka kétbalkezes kínlódásait. Látom az alvilági bűnözők és az a felvilági politikusok elleni merényleteket. Látom, a folyamatosan süllyedő és szegényedő országot. Látom, hogyan rohad szét belülről, a koncért marakodó újabb politikai koalíció. Látom, hogyan süllyed egyre mélyebbre a kiszolgáltatott magyar társadalom.

Akár a legtöbb ember, anyagilag kínlódva éljük mi is a hétköznapokat. Feleségem tanít Óbudán, egymás után jönnek a gyerekek, én alkalmi munkákból tengek-lengek. Az óbudai hegyvidék szép, de igazi elhanyagolt peremterület. Nincs vezetékes ivóvíz, rosszak az utak, szemetes a környék, nincs közvilágítás és közbiztonság. Mivel az elszegényedés miatt egyre többen kiköltöznek a zártkerti övezetbe, lakossági összefogással egyesületet szervezek. Saját erőből, hamarosan havonta megjelenő újságot indítunk Hegyi Harsona címmel. A fokozódó betörések miatt, helyi Polgárőrséggel járőrözünk a környéken. Esténként saját öreg autónkkal járjuk az utcákat. Tetten érünk több betörőt és egy országosan körözött bűnözőt is elfogunk. Amikor előállítjuk őket a Tímár utcai rendőrségen, majdnem megbüntetnek, személyi szabadság megsértése miatt. A rendszer jobban védi a bűnözők jogait, mint a polgárokét. Minden ősszel és tavasszal jótékonysági bálokat rendezünk, erdőtakarítást végzünk, utcákat murvázunk és összejárunk a környékbeli baráti családokkal. Aztán ezzel a társadalmi kezdeményezéssel is magamra maradok. Már csak egy-két közeli barátommal járom az éjszakai utcákat és lapátolom az útjavításra kapott murvát. Egyedül írom, szerkesztem és terjesztem a helyi újságot. Többször, de leginkább eredménytelenül tárgyalok Tarlós István kerületi polgármesterrel a Csúcshegyi övezet önkormányzati támogatása ügyében. Szép lassan itt is belefáradok a reménytelen szélmalomharcba. Három gyerekkel egyre szűkebb a negyven négyzetméteres gyümölcstározóból kialakított lakás. Kilátástalan minden, remény sincs a változásra, ezért eladásra meghirdetjük első otthonunk. Szeretnénk még távolabb kerülni a bűnös fővárostól, elköltözni végre egy nagyobb és tágasabb vidéki lakásba. Járom a Börzsöny és a Cserhát apró falvait, de sehol sem találok munkát és megfelelő olcsó ingatlant.

Hosszas hirdetéseket követően, váratlan szerencsével és igen kedvező áron eladjuk első kicsinyke házunkat. 1996 kora tavaszán a Dunakanyarban lévő Tahitótfaluban találunk egy vízparton álló öreg és romos vállalati üdülőt, amelyet olcsón megvásárolunk. Teljesen beleszeretünk a régi, romantikus házba és a csodálatos ártéri környezetbe. Szinte visszatér a régi gyermekkorom. Minden mozgatható értékünket eladjuk, tetemes bankhitelt veszünk fel az ingatlan felújítása érdekében. Az akkori korrupciós gyakorlat szerint, a hitel folyósítását követően, azonnal tíz százalékot vissza kell osztanunk a bankfiók vezetőjének a zsebébe. Egy életre eladósítjuk magunkat, de boldogok vagyunk. Szabadnak képzeljük magunkat, végre megvalósíthatjuk álmainkat. Teljesen visszabontjuk az épületet és hatalmas munkával, több év alatt szinte önerőből újjávarázsoljuk otthonunkat. Éveken keresztül betont keverek, falat bontok, vakolok, festek és mázolok. A falusi turizmus keretében, egy igényes panziót szeretnénk kialakítani. Mire elkészül a ház, elfogy a hitel, nincs pénzünk a berendezésre és a vállalkozás elindítására.

A baj most sem jár egyedül: - Egymást követő években hatalmas árvizeket kapunk, közel kétméteres szennyes árban úszik a felújított épület földszinti része. Feleségem a gyerekekkel elköltözik szüleihez, én a felső emeleten a kutyánkkal őrzöm az üres házat. Reggelente kicsónakázom a partra, újságot vásárolok és megfuttatom Gyurmát, aztán visszaevezek a „szigetre”. Magányos Robinson vagyok. Körülöttem sáros víztenger, néha becsónakáznak kertünkbe a kíváncsi katasztrófaturisták. Az áradások és a bankhitel alattomosan körbekerít bennünket. Fellendülés helyett beköszönt a recesszió, a házunk eladhatatlan. Az egymást követő négy árhullám teljesen tönkreteszi életünket. Szó szerint elúsznak álmaink! Az elmaradt hitelek miatt kegyetlenül nyomorgat a pénzintézet. Mindenáron és minél gyorsabban meg kell szabadulnunk kínkeservesen felépített házunktól.

A körülöttem kialakuló közéleti csendet mindössze egy kedves és igen figyelmes esemény töri meg: - 1996. október 23.-án, a Krassó által alapított 56-os Szövetség és a Felkelők Rabparlamentje, a Bazilikában kitüntet a Forradalom hőse címmel. A szép emlékérmet és elismervényt Hornyák Tibor, az újpesti forradalmárok idős vezetője és Szabó Géza kanonok adja át. A díjat magánszemélyek alapítják, az Inconnu csoportot ekkor tüntetik ki először és utoljára. Az akkori csendes időszakot, még egy váratlan látogatás zavarja meg. 1996 őszétől egyre több robbantás és merénylet történik az országban. A közbiztonság katasztrofális. Éppen a házunk előtti Duna partot tisztogatom, amikor váratlanul felbukkan Banos György állatorvos, az Inconnu Csoport körül ténykedő egyik régi hálózati besúgó. Mosolyogva üdvözöl, kérdezősködik, de váratlan felbukkanásának oka nem derül ki számomra. Később jövök rá, hogy a titkosszolgálat soha nem felejt. Hornék több antikommunista szervezetet és embert ismét megfigyelnek a merényletek miatt. 2006-ban ismét felbukkan a múlt.

A „ballib” kormány idején ismét látom, hogyan kísértenek tovább a múlt árnyai közöttünk. Kuncze Gábor belügyminiszter megtagadja Wass Albert honosítási kérelmét, majd 1997 őszén a METÉSZ tüntetés során letartóztatják Zacsek Gyulát és brutálisan elhurcolják a hazatelepülő Pongrácz Gergelyt (Bajusz), a Corvin-köz egykori főparancsnokát. A liberálisnak hazudott SZDSZ élen jár a nemzeti múlt meggyalázásában és az emlékezet eltörlésében. Egyre forr bennem az indulat, a düh és a gyűlölet, többször találkozom és megbeszéléseket folytatok 56-os szervezetek képviselőivel, de az öreg forradalmárokkal már nem sok mindent lehet kezdeni. Bajusszal többször beszélek az irodájában, mindketten a fiatal generációban látjuk az egyedüli reményt. Ekkoriban az összeférhetetlenségi törvény elfogadását követően, néhány ügynökügyben érintett képviselő lemond mandátumáról. Ekkor szerzek tudomást az MDF Szolnok megyei elnökének, Tóth Istvánnak a visszavonulásáról is, aki kezdetekben az egyik legközelebbi és legjobb szolnoki barátom. Döbbenten olvasom később a „Faragó” álnéven rólam és az Inconnu csoportról írt ügynökjelentéseit.

1998 újra a választások, vagyis sokkal inkább a politikai büntetések éve. Ismét feszült és kaotikus közállapotok uralkodnak az országban. Aranykéz utcai robbantás, Fenyő gyilkosság, a Fidesz székház előtt felrobbant pokolgép, a Szájer és Torgyán elleni merényletek mutatják a baloldal kétségbeesett ámokfutását. Magyarország későn ébredő népének, négy teljes év kell a posztkommunizmusból való pillanatnyi felébredéshez! A FIDESZ áthangszerelt, álnemzeti politikája végül győz a választásokon, de egyedül nem tud kormányt alakítani. Szövetkeznie kell a Dávid Ibolya által vezetett MDF-el, és a Torgyán vezette gyűlölt kisgazdákkal. (Deutsch és Orbán többször hangsúlyozza, hogy a MIÉP-pel és a kisgazdákkal semmiképpen sem hajlandók együtt kormányozni!) A második fordulóban az FKGP – a mérleg nyelveként-, végül 82 helyen visszalépteti jelöltjeit, így sikerülhet az áttörés. Tizennégy képviselővel bejut a törvényhozásba a Csurka által irányított MIÉP is, de nem tudja érdemben befolyásolni az eseményeket. Az új polgári kormány nagy várakozások közepette megkezdi működését.

Bármennyire szeretném, az újabb kiábrándulást nem tudom elkerülni. Kezdetben reménykedve figyelem a történéseket, aztán egyre-másra jönnek az újabb politikai pofonok, botrányok és csalódások. A gátlástalan Torgyán családi ámokfutása, chilei cseresznyéje és FTC-s klubvezetése. Aztán a Szabadi-üggyel az FKGP teljes és végleges széthullása. Az önállósodó MDF, és az ellenzék felé kacsingató Dávid Ibolya meggyengülése. Aztán a Pannon Rádió elhallgattatását követően a MIÉP ellehetetlenítése. Aztán jönnek az arrogáns, nagyképű és öntelt FIDESZ hatalmi és gazdasági nyomulásai, az egész pályás letámadások sorozatai. A jogállamiság és a koalíciós partnerek tudatos szalámizása. A „Kisgömböc”- effektus mindent felszámol és lebénít maga körül. Ismét hamar kiderül, hogy a Fidesznek nincsenek tartós morális és politikai elvei valamint szövetségesei, csak szimpla pártérdekei. Az Orbán család bányája, a feleség szépen gyarapodó földterületei és szőlőültetvényei, az agrárcégek felvásárlásai, a horvátországi ingatlan panamák. A belügyminiszter Pintér Sándor alítólagos alvilági kapcsolatai, a Simicska és a Vitézy család kétes üzleti vállalkozásai, Deutsch Tamás nőügyei, Pokorni Zoltán vállalhatatlanul vad-liberális nevelési elvei, a volt szolnoki polgármester Várhegyi Attila hűtlen kezelési botránya. A Nemzeti Színház körüli csetepaték, a Hídember című filmre elherdált százmilliók, a kezelhetetlen média háború, a nemzetközi elszigetelődés, mind-mind egymásra rakodik. A ciklus végéhez közeledve egyre inkább érezhető, hogy semmit sem segít a kormány helyzetén a népnemzeti máz, a nemzetieskedő romantikus retorika. Dübörög a szimbolikus politikai pótcselekvés, de a kisemberek nyomorúsága és kiszolgáltatottsága egyre elviselhetetlenebb. 2000. január végén drámai ciánszennyezés mérgezi a Tiszát. A sok kosz és piszok mellett, a politikában felbukkan az Ezüsthajó. A polgári kormány szinte észrevétlenül merül bele saját mocskos mocsarába.

2000. október 5.-én részt veszek a Szabad Európa Rádió 50 évvel ezelőtti elindulása alkalmából, az Országos Széchenyi Könyvtárban megrendezett konferencián és kiállításon, ahol munkám elismeréseként A. Ross Johnson amerikai igazgatótól átveszem a SZER emléklapját. Beszélgetek a régi kollégákkal, velük ellentétben teljesen reménytelennek látom Magyarország helyzetét.

(folytatjuk)