Egy kínai levele a magyarokhoz

Ferde szemszögből teljesen igazuk van!?


Valljátok be őszintén: utáltok minket

Mi is utálunk titeket, de ezúttal beszéljünk csak rólatok.
Panaszkodtok, hogy tönkretettük a könnyűiparotokat.
Röhögtök, hogy minden termékünk gagyi.
Rinyáltok, hogy büféink elárasztották városaitokat.
Rettegtek, hogy megmérgezünk benneteket az édes-savanyú szószunkkal.
Szorongtok, mert már mindenütt csak kínai árut kapni - nemcsak a piacokon és boltjainkban, hanem plázáitokban, márkaboltjaitokban, műszaki áruházaitokban is. Mindenhol.
Anyáztok, hogy csempészáruval töltjük meg az országotokat.
Hogy mindent hamisítunk.
Hogy ellopjuk szellemi termékeiteket.
Hogy nem tanuljuk meg tisztességesen a nyelveteket.
Nem mondhatnánk, hogy mindez alap nélkül való. Azonban tisztázzuk: nem mi kezdtük. Hanem ti. Ti, nyugatiak. (A nyugatiakhoz titeket, magyarokat is hozzászámolunk; legalábbis amikor Nyugaton jártok, mindig azt hangsúlyozzátok, hogy mennyire nyugatiak vagytok. Persze amikor felénk kolbászoltok, megpróbáltok állítólagos ázsiai eredetetekkel kicsikarni némi szimpátiát, de nem gondolhatjátok komolyan, hogy csak azért, mert valamelyik ősötök kétezer éve talán épp a mi határvidékünket fosztogatta, olcsóbban fogjuk adni nektek a zoknit és a processzort. Szóval maradjunk abban, hogy ti is a Nyugat része vagytok.)
Mi évezredekig remekül megvoltunk nélkületek, eszünkbe sem jutott, hogy áruinkat rátok tukmáljuk, s az még kevésbé, hogy bármit is vegyünk tőletek.
Ti jöttetek hozzánk, hogy vehessetek egy kis selymet, porcelánt, teát, csupa olyan dolgot, aminek gyártásához bénák voltatok. Ha már ott voltatok, kaptatok a termékeinkből valamennyit, bár az üzleten nem mi gazdagodtunk meg, hanem a ti kereskedőtársaságaitok.
Aztán feltaláltátok a " szabad kereskedelem" nevű dolgot, ami tőlünk teljesen idegen volt. S mivel mi nem akartunk alkalmazkodni, jöttek a hadihajóitok, szétlőtték a kikötővárosainkat, megbénították a belső hajóforgalmunkat, s ha ellenálltunk, lemészároltatok minket. Mindezt azért, hogy szabadon hozzájuthassatok kincseinkhez, s hogy eladhassatok nekünk mindenféle szir-szart, amire semmi szükségünk nem volt - olcsó angol szövetet, ópiumot (amit egyébként Indiában termeltettetek rabszolgamunkával) és vasutakat.
Tízmilliószámra mentek tönkre a kézműveseink, csatornai hajósaink és rakodómunkásaink, elitünk pedig kábítószeretek rabja lett.
Aztán a sanghaji parkba kitettétek a táblát: "Kutyáknak és kínaiaknak tilos a belépés".
Ami titeket, magyarokat illet, mondhatjátok, hogy a fentiekből lényegében kimaradtatok. De ez nem azért volt, mert jó fejek voltatok, hanem azért, mert gyengék. Amikor aztán egyetlen egyszer alkalmatok adódott belénk rúgni, meg is tettétek: a bokszerfelkelés idején nyalka magyar huszáraitok is ott masíroztak a nagyhatalmak büntető expedíciójának tagjai között, s jutalmul Tiencsinben egy egész városnegyedet kaptatok "koncessziós területként", ahol aztán alig építettetek bármi maradandót. S akciótokra annyira büszkék vagytok, hogy Hadtörténeti Múzeumotok bejáratát ma is az ekkor tőlünk zsákmányolt kínai ágyúk szegélyezik.
Amikor aztán a Nyugathoz, hozzátok képest mintegy száz év késéssel nekiláttunk, hogy ősi birodalmunkat modern nemzetállammá alakítsuk át, az egész Nyugat kínai nacionalizmusról, nagy-han sovinizmusról, erőszakos asszimilációról sikoltozott.
Nyaldossátok a tibetiek sebeit, de azért hadd tegyünk fel néhány kérdést!
Hol van a független Baszkföld? Hol ülésezik a szuverén breton parlament?
Hány skót kérte, hogy Nagy-Britanniához tartozhassék?
S ki hívott be titeket Irakba, Afganisztánba?
Na de térjünk vissza a gazdasági agresszióra, amire ti tanítottatok meg minket, s amivel mostanában vádolni szoktatok bennünket.
Hát igen, az utóbbi időkben fordult a kocka, s most mi árasztunk el titeket az áruinkkal. De talán nem elhanyagolható különbség köztünk, hogy mi - saját határainkon kívül - nem alkalmazunk erőszakot. Még a görény mongoloknak sem sózunk oda, pedig azok igazán megérdemelnék.
Senki nem kényszerít rá a világon senkit, hogy kínai alsógatyában járjon, kínai csap alatt mosson kezet, kínai polcra pakolja a könyveit, kínai laptoppal blogoljon.
Mindezt ti választjátok nap mint nap. Persze lassan már nincs is más választásotok, de erről is csak ti tehettek, hiszen nem volt igényetek a drágább, máshol gyártott cuccokra.
Az meg aztán különösen nem a mi hibánk, hogy olcsók vagyunk.
Asszonyaitokat semmi nem akadályozza meg abban, hogy pár dollárért napi 12-14 órát görnyedjenek a varrógép előtt. Csakhogy ők erre nem hajlandók, a mi asszonyaink igen. Ti is kalapálhatnátok a sárhányót, csavarozhatnátok a barkácsgépet, polírozhatnátok az asztallapot, szerelhetnétek a bicikliváltót, sodorhatnátok a kábelt, fújhatnátok az üveget látástól vakulásig fillérekért, s aludhatnátok a munkahelyeteken, vagy egy zsúfolt munkásszálláson a földön, csakhogy nem teszitek.
Aztán csodálkoztok, ha a mi termékeink olcsóbbak.
Persze ne higgyétek el a mítoszt, miszerint mi, kínaiak, szeretünk dolgozni.
Valójában ugyanúgy utálunk, mint ti. Csakhogy ha mi nem dolgozunk, éhen halunk. Nálunk nincs nyugdíjrendszer, nincs ingyenes oktatás és egészségügy, nekünk annyink van, amennyit kínkeservvel megkeresünk. Dolgozunk hát, mert muszáj: nekünk nemcsak magunkat kell eltartanunk, hanem gondoskodnunk kell idős szüleinkről, valamint gyerekünk tandíjáról, a bölcsödétől az egyetemig.
Ha nem muszáj, mi se dolgozunk: állami hivatalnokaink például a legtetűbbek a világon, de ez legyen a mi bajunk.
Mondhatjátok, hogy a kínai termékek rabszolgamunkával készülnek, sérülnek az emberi jogok stb. Pedig nem: a munkásokat senki nem kényszeríti dolgozni, s éppen annyi pénzt kapnak a munkaerejükért, amennyi annak a piaci ára.
Amennyit ti, vásárlók készek vagytok fizetni a munkájukért.
Egyébként ha van valami ötletetek arra, hogy hogyan lehetne másként, mint iszonyú kemény munkával eltartani a világ népességének 21%-át a termőterület 7%-án, szóljatok, a megoldási javaslatot továbbítjuk illetékeseinknek.
Ha el akarjátok lesni a titkunkat, nem kell Vuhuba utaznotok.
Elég, ha átmentek a bűzös Deák téri aluljárón a lerohadt kiskörutatok alatt. Van odalenn mindenféle bolt, újságos, virágos, ilyesmi. Az egyik fülkét egy ázsiai család bérli. Figyeljétek meg jól, az a bolt hajnaltól késő estig nyitva van. Már mindenki rég bezárt, már a koldusok is hazamentek, de ők továbbra is árulják a cigit, csokit, piát. Méghozzá jórészt magyar árukat, mert még a Pécsi Dohánygyár termékeinek értékesítésében is ügyesebbek, mint ti. Na, ők speciel vietnamiak, de ti úgyis kínainak néztek minden mandulaszeműt, úgyhogy a lényegen ez nem változtat. Vagy menjetek ki a Hold utcai vásárcsarnokba. A földszinten van vagy hat kifőzde, köztük egy kínai büfé. Az öt magyar kifőzde délután kettő felé, miután a környék irodistái és brókerei mind jóllaktak, fogja magát, és bezár. Csak a kínai büfé marad nyitva, úgyhogy az a néhány ember, aki valami miatt ebédszünet után megy csak ebédelni, kénytelen cukros disznót enni. Nem nagy üzlet ez, délután pár ezer forintot lehet csak keresni, de ők mégis mindenkit kiszolgálnak mindaddig, amíg a piac külső kapuit le nem lakatolják a biztonsági őrök.
Azt mondjátok, hogy az áruink szarok. Akkor, baszki, minek veszitek őket?
A helyzet az, kedves barátaink, hogy az egyszer használatos zoknijainkat, a rázós karácsonyfaizzóinkat, a hulló szőrű plüssállatainkat úgy veszitek, mint a cukrot. Amikor kimentek a Négy Tigrisre, vagy bementek a sarki Pagoda Áruházba, pontosan tudjátok, hogy mire számíthattok. Mégis hozzánk jártok vásárolni. Ráadásul az igazság az, hogy bármit bármilyen minőségben képesek vagyunk legyártani, ha megbízható űrhajóra volna igényetek, s meg tudnátok fizetni, azt is szállítanánk. De ti jobbára a gagyit veszitek, így mi sem
törjük magunkat. Megjegyezzük továbbá, hogy a kínai áruk zömét nem is mi hozzuk be - a ti nagykereskedőitek, árubeszerzőitek, üzletkötőitek járják be Kínát, hogy felhajtsák vagy legyártassák a legolcsóbb árut. Gondoljátok, mi kopogtatunk a Tesco, az Ikea vagy a Praktiker ajtaján?
A francokat, ők jönnek hozzánk - ti meg megveszitek, amit mi rájuk sózunk.
Szemünkre vetitek, hogy csempészünk, adót csalunk, nem fizetünk vámot.
Szerintetek hogy tud bárki becsempészni nyolc konténer tornacipőt?
Eldugja a hátsó ülés alá? Vagy az övtáskájába?
Nem, a megoldás egyszerűbb: le kell fizetni a ti vámosaitokat, hogy kerülje el a figyelmét pár tonna áru, vagy értékelje a cuccot a valós ár tizedére, s így a vám is tizede lesz a normálisnak.Nekünk vérünkben van a megvesztegetés - mondjuk úgy, a kultúránk szerves része -, de ahhoz, hogy sikerrel járjunk, arra is szükség van, hogy ti elviseljétek és fenntartsátok a világ egyik legkorruptabb állami rendszerét.
Ne feledjétek, a korrupcióhoz legalább két fél kell, s mikor mi idejöttünk, a másik felet már itt találtuk.
Ha pedig - a korrupciótól most tekintsünk el - adóhatóságotok hagyja, hogy adót csaljunk, rendőrségetek, hogy árut hamisítsunk, ellenőrző szerveitek sora, hogy mérgező, veszélyes, értéktelen szemetet árusítsunk, akkor talán először a saját házatok előtt kéne sepregetnetek, s csak utána megtalálni minket. Természetüknél fogva boltjaink, üzleteink, éttermeink nem titokban működnek, hanem teljesen nyilvánosan, bármikor bejöhettek ellenőrizni, lecsaphattok ránk, razziázhattok. Ha tovább folytathatjuk nem egészen törvényes tevékenységünket, akkor bizony ti vagytok a hülyék.
Ami pedig a márkahamisítást illeti, arra kár is a szót vesztegetni. Ha valaki akkora barom, hogy hamis Nike pólóban szeretne járni - ezt kétszáz méterről is jól fel lehet ismerni -, s mi kielégítjük ezt az igényét, akkor inkább dicséretet érdemlünk, semmint gyalázkodást.
Nem csapunk be senkit.
Vagy szerintetek bárki is komolyan gondolja, hogy az Arany Sárkány Üzletházban valódi Adidas sporttáskát kap?
Bár, amilyen hülyék vagytok, még ezt is el tudjuk képzelni.
Hasonlóan nevetséges, amikor azért kárhoztattok minket, mert büféink minden városotokat ellepték. Pedig itt is ti voltatok a barmok. Amikor a rendszerváltásotok idején bezártak az üzemi étkezdék, menzák, kifőzdék, vállalkozóitok kárpótlási jegyekkel és lila zakókkal csencseltek, ahelyett, hogy észrevették volna a piaci rést, s gyorsétkezdéket nyitottak volna. Mi voltunk, s lényegében máig mi vagyunk az egyetlenek, akik olcsón, gyorsan, kiszámítható minőségben meg tudjuk tölteni a gyomrotokat. Mi nem túrtunk ki senkit a helyéről: az általatok elhagyott lyukakat béreltük ki, s hoztuk létre országotok legnagyobb gyorsétterem-hálózatát. A kaja, amit adunk, valóban gyalázatos - de nektek ez is jó (egyébként már rég tönkrementünk volna).Mi pedig, nem tudjuk, megfigyeltétek-e, nem járunk a saját büféinkbe.
Nektek se lenne muszáj, mégis megteszitek, hát magatokra vessetek.
Sokat röhögtök rajtunk, amiért nem tudjuk megtanulni a nyelveteket. Nos, a helyzet az, hogy nem is akarjuk. Hiedelmeitekkel ellentétben eszünk ágában sincs elfoglalni az országotokat, vagy akár csak végleg megtelepedni benne.
Nem olyan jó hely ez. Sőt, nem akarunk titeket elkeseríteni, de Shenzhen, Shanghai, Qingdao, Hangzhou sokkal szebb és jobb helyek. Mi azért jöttünk ide, hogy pénzt keressünk, s ha elég pénzt kerestünk ahhoz, hogy továbbállhassunk egy jobb helyre, akkor továbbállunk. Aki igazán sikeres volt közülünk, az már rég továbbállt Angliába, Franciaországba, Amerikába.
Sokan visszamentek Kínába, mert ott is jobb lehetőségek vannak, főleg, ha az embernek sikerült összegyűjtenie némi tőkét.
Eszünk ágában sincs magyar állampolgárságért folyamodni, már csak azért sem, mert ezzel elvesztenénk a kínait, ami nem feltétlenül jó üzlet. Ráadásul a hülye, folyton változó jogszabályaitok miatt nem is érdemes hosszú távra terveznünk, mert tizenöt átgürcölt év után is sokszor azon múlhat egy-egy tartózkodási engedély meghosszabbítása, hogy a bevándorlási hivatalban az ügyintéző hölgyet előző este boldogították-e, s ha igen, mennyire.
Egyszóval nem fogjuk azzal tölteni a drága időnket, hogy a bonyolult nyelveteket magoljuk - s ha lehet, gyerekeinket is a kínai-magyar kétnyelvűbe, az amerikai iskolába meg az IBS-be adjuk.
Szóval lehetne egy kicsit kisebb az arcotok. Az igazság az, és kérünk titeket, ne sértődjetek meg, hogy képmutató, igénytelen és ostoba olcsó jánosok vagytok.
Mi azt mondjuk: ahelyett, hogy embargó alá helyeztek minket, inkábbgyártsatok olcsóbb és jobb cuccokat, mint mi.
Ahelyett, hogy bojkottáljátok áruinkat, inkább próbáljatok olyasmit gyártani, amire nekünk is szükségünk van, s amit csak ti tudtok készíteni.
Ahelyett, hogy a hülye politikusaitokat külditek hozzánk - akik úgysem csinálnak semmit, csak esznek-isznak és a ti pénzeteken nézik meg a Nagy Falat -, lepjék el Kínát az ügyes üzletembereitek a visszautasíthatatlan ajánlatokkal.
És rinyáljatok kevesebbet, dolgozzatok többet.
Köszönjük szíves figyelmeteket. Reméljük, azért barátok maradunk.

Üdvözlettel: A kínaiak"

Esti mese Leninről

Esti mese Leninről

(12 éven felülieknek, főként: ”ifijú” és öregedő ortodox szocialistáknak)

Az emberiség történetében számos kimagasló egyéniség található, ám Vlagyimir Iljics Lenint (alias: Uljánovot) több száz versztnyivel emelt mindenki fölé, az igazságra egy lyukas kopejkát sem adó bolsevik propagandagépezet.

Lenin tehetségéről, tudásarzenáljáról, emberi nagyságáról, szervezőképességéről, éleslátásáról, elszántságáról, következetességéről, humanizmusáról, szónoki képességéről és/vagy alkotókészségéről egy felhőkarcoló méretű könyvtárat megtöltő anyagot (tanulmányt, ódát, regét, verset, regényt, színdarabot, stb., stb.,) írtak össze hívei (elvtársai, kortársai, szimpatizánsai, követői), egymást, sőt a Pravda c. napilap ún. „hitelességi” koefficiensét is felülmúlva, ami már rendkívül figyelemre méltó eredményként értékelhető. Az alábbiakban viszont, az első Vlagyimir Iljicsről készült „autentikus” mesemű olvasható, amely a tengernyi hazugság után – a műfaj sajátos eszközeivel -, valós képet ad a nagy szószátyárról, a délibábot kergető despotáról, a nemi és szellemi fertőzőbetegségben szenvedő bolsevikról, aki a mesében is „ÉLT, ÉL ÉS ÉLNI FOG”!

Hol volt, hol nem volt, a Kárpátokon is túl, de az Urálon innen, a minden oroszok cár-atyuskájának irdatlan nagy birodalmában, volt egy Szimbirszk nevű városka, ahol 1870-ben, a bolondok havában (április 22-én), a jóravaló Uljánov család második gyermeke látta meg a napvilágot, és a keresztségben a Vlagyimir nevet kapta.

Sokan állították, hogy az új jövevény, méreten felüli (XXXL-es) kopasz fejjel született, ám takaros kishegyes szakáll pelyhedzett az arcocskáján, és már kéthetes korában folyékonyan beszélte az ó-orosz nyelvet. A mamácska vagy papácska szavak helyett, a „proletárdiktatúra” volt az első szó, amelyet – szülei legnagyobb meglepetésére – kiejtett (a cumival együtt) a száján, de még a helybéli nagy tudású pópa sem volt képes értelmezni a csöppség mondanivalóját.

Még a hatodik életévét sem töltötte be, amikor egy piciny, de ütőképes pártocskát szervezett játszótársai körében, majd bolsevicskákra és mensevicskékre osztotta őket, és egymásra uszította a két csoportot. A durcáskodó pártonkívülieket pedig „gyermek-kolhozkákba” és/vagy „gulágocskákba” rekesztette,- rájuk ragasztván aburzsujka, kulákocska, eszerke, kadetka és más gúnyneveket. Ezekkel építtette meg az első homokvárát is, amelyet „vöröskeburgocskának ” nevezett, és apró – sarló-kalapácsos – figurákkal díszített.

Iskolai tanulmányai során, tanárai sokaságával sajátíttatta el a legkorszerűbb humán-és reáltudományok minden csínját-bínját, a dialektikus-és történelmi materializmus csalhatatlan módszerének alkalmazásával. 1887-ben ’917 karátos aranyéremmel fejezte be gimnáziumi tanulmányait, és a Kazáni Jogi Egyetem hallgatója lett, de a gonosz cári adminisztráció felfigyelt a diákok körében kifejtett forradalmi aktivitására, ezért kizárták az egyetemről és Kokuskino falucskába száműzték. 1888-ban visszatérhetett Kazánba, de mivel az egyeteme nem fogadta vissza, ezért Szamarába költözött, és a Peterburgi Egyetem jogi karának magántanulójaként – 1891-ben – olyan káprázatos vizsgaeredményeket ért el, hogy a legmagasabb fokozatú diploma tulajdonosa lett. Közben arra is volt ideje, hogy megszervezze az első szamarai marxista csoportot, amely később felbecsülhetetlen hatással volt a fiatalok politikai mozgalmára.

Az 1893-as évben már a peterburgi marxisták vezetőjévé avanzsált, és tovább fejlesztette a politikai-irodalmi-forradalmi tevékenységét. Betonacél keménységgel lépett fel a cár-atyuska (és holdudvara) ellen, gyújtó hatású hordószónoklatai nyomán úgy fellángolt a forradalmi tűz, mint Néró császár idejében Róma városa. Ideológiai ellenfelei úgy hullottak porba vaslogikával telített (érthetetlen) érveinek sokaságától, mint a kalandozó magyarok nyílvesszeitől az ellenséges harcosok. El is terjedt a mondás a hithű pravoszlávok körében: „Vlagyimir Iljics recsegő hangjától és zagyva szövegétől,- ments meg Uram, minket!”.

Aminden oroszok cárjának türelme kb. két évig tartott, majd rettenetes haragra gerjedt Uljánov ellen, és 1895-ben börtönbe záratta, 1897-ben Szibériába száműzette a nagy hasbeszélő bajkeverőt. A kegyetlen zsarnok képes volt(leírni is nehéz…) harmadosztályú vagonban(!) kizsuppoltatni Peterburgból a proletárok vezérét, egy bojár házába elhelyeztetni, és kizárólag azt engedélyezte számára, hogy írogatással, olvasással, vendégeskedéssel ésvadászgatással morzsolgassa sivár napjait. A száműzöttek keserű kenyerének majszolgatása közben, Uljánov feleségül vette Nagyezsda Konsztantyinovna Krupszkaját (elvhű munkatársát, aki a száműzetése is követte), de nem hanyagolta el az önmagára kiszabott „házi feladat” teljesítését sem, mert 3 év leforgása alatt, nem több-és nem kevesebb, mint 30 (azaz harminc) olyanelméleti munkát vetett papírra, amelyet később több tízmillió példányban jelentettek meg a Szovjetunióban, majd pedig a szocialista táborban.

Cikkeinek, tanulmányainak és minden művének közös vonása volt: a redundancia, a mellébeszélés, a kétértelműség, az ötletszerűség, a tudálékoskodás és a mérhetetlen primitívség. „Veretes” tételeinek (megállapításainak) döntő többsége hibásnak, tévesnek vagy valótlannak bizonyult. Nem következett be a kapitalizmus pusztulása, nem egyesültek a világ proletárjai, nem építettek aranyból nyilvános vécéket, megbukott a hadikommunizmus,tönkrementek a kolhozok és a szovhozok, nem jött el a mindenkit tejben-vajban fürdető kommunizmus, nem teljesítették küldetésüket az általa kiválasztott bolsevik főguruk, stb., stb.

A száműzetés keserves napjainak elteltével, Vlagyimir Iljics úgy gondolta, hogy jobb lesz a bűzlő kapitalizmusbantengődni, mint az embertelen cári rezsimben, ezért a proletáriátus és a muzsikok összekuporgatott kopejkái segítségével, London, Párizs, Zürich, München, Genf, Prága, Krakkó, Zimmerwald, Stuttgart, Koppenhága és más európai városok szállodáiban „nyomorgott” feleségével, majd Inessa Armand (francia származású) szeretőjével.

Sokan azt terjesztették róla, hogy Rolls-Royce gépkocsiban utazgatott és luxus szállodákban húzta meg magát, de ezek a pletyka szintjén mozgó, rosszindulatú hírközlők arról mélységesen hallgattak, hogy a kerékpárt sem vetette meg, sőt (állítólag) Krakkóból átkarikázott az akkoriban magyar területnek számító Felvidékre is.

Ami pedig Inessát illeti,- elméletileg igen jól képzett marxista volt, sokat segített Leninnek, időnként még helyettesítetteis, sőt Krupszkaja helyettesítésétől sem zárkózott el… Érthető tehát, hogy Lenin Peterburgba majd Moszkvába is magával vitte Inessát, és az így létrejött trojka a legnagyobb (harmonikus) egyetértésben élt (és dolgozott) a Kremlben, csupán Krupszkaja ragaszkodott a külön hálószobához…Inessa Moszkvában hunyt el 1920-ban, elhagyott férje és négy gyermeke gyászolta (az ötödik, „Vlagyimir”/!!!/ nevű gyermeke, tüdőbajban halt meg, és minden gonosz híresztelés ellenére, Sztalinnak semmi köze nem volt a betegsége kialakulásához és a halálához).

Uljánov, a kényszerű emigrációban vette fel a Lenin nevet, alaposan megnehezítve ezzel,- az Uljánov után kutakodó – együgyű – cári OHRANKA (politikai titkosrendőrség) munkáját… A mesehős utolérhetetlen és utánozhatatlan szervezési/vezetési tevékenységére jellemző, hogy telefon, fax, Internet, valamint rádió kapcsolat nélkül is képes volt irányítani az oroszországi forradalmi mozgalmakat és eseményeket. Ezt a tényt szajkózta minden lehetséges eszközzel a szovjet propaganda, ez tükröződik a mese világában is.

Ennek ellenére, Lenin,- a sokrétű felelősségteljes szervezési és irodalmi elfoglaltsága miatt lekéste az 1905-ös forradalmat, majd a cári rezsimet megdöntő 1917-es februári forradalmat is, ‘17 de áprilisában már Peterburgban sürgölődött, és közétette az ún. Áprilisi téziseit. Minden hívét a forradalom továbbfejlesztésére buzdította, majd letartóztatásától félve, Finnországba menekült, és csak akkor tért vissza, amikor Trockij vezetésével a bolsevikok puccsal megbuktatták a polgári (Kerenszkij-féle) kormányt, kezükbe kaparintván a hatalmat. Ezt az akciójukat tupírozták fel Nagy Októberi Szocialista Forradalommá, amely sava-borsa volt a senki által nem védett Téli Palota ostroma és az Auróra cirkáló ágyúinak dörgése. Természetesen nem tagadható, hogy a Téli Palotát megrohamozták a fegyveres bolsevikok, ketten meg is haltak a roham közben, mert egy részeg rohamozó (vaktában) mert többször is elsütötte a puskáját, annyira mert fellelkesítette az Auróra cirkáló lövegéből kilőtt két vaktöltény (!) dörrenése.

A bolsevikok bűvészmutatványának köszönhetően lett Leninből annak a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak a vezére, hőse, szervezője és irányítója, amelyik nem volt nagy, nem októberben zajlott le, nem volt szocialista és nem volt forradalom és nem ő irányította! Mesebeli hősünk viszont a kezébe markolta a hatalmat és megvalósította mindannak az ellenkezőjét, amit korábban (szóban és írásban) ígért a hallgatóinak és olvasóinak.

Földhöz juttatta a parasztokat, majd azonnal elvette tőlük, majd szigorú, átfogó és szovjetesített ramadánt (ramazánt) vezetett be számukra, amely annyiban különbözött az arabokétól, hogy nem pirkadattól naplementéig tartott, hanem pirkadattól pirkadatig, és nem egy hónapig, hanem kb. három évig, amelyet később Sztalin elvtárs (Lenin koporsójánál tett esküjéhez híven), a későbbiekben többször prolongált. Lenin agyalta ki a hadikommunizmust és bevezetésével elérte, hogy milliók haltak éhen, egyes vidéki körzetekben pedig a kannibalizmus is felütötte a fejét (ez megismétlődött Sztalin „uralkodása” alatt). Békét ígért az embereknek, de elfuserált kül-és belpolitikájának következtében évekig tartó véres polgárháború dúlt a világ „első szocialista államában”. Szabad önrendelkezési jogot ígért a cári Oroszországban élő népeknek, de már az első elszakadási szándékot (Finnország esetében) katonai erővel próbálta megakadályozni, a továbbiakban pedig tűzzel-vassal fojtott el minden önállósodási törekvést. Hitlert mintegy 15 évvel megelőzve létre hozta a munkatáborokat (GULAG-ok), ahová bírósági ítélet nélkül bárki, bármilyen indokkal és tetszőleges időtartamra kaphatott „beutalót”. Érdemes megjegyezni, hogy a GULAG-okra irányítottakat nem harmadosztályú vagonokban szállították, mint a kegyetlen cári időkben a száműzötteket, hanem kényelmes (szellős) marhavagonokban, amelyben a közösségi szellem kialakulása jobban biztosított az “utazók” körében. Leninnek köszönhető az egypártrendszer és a proletárdiktatúra bevezetése is, bár korai halála miatt csak Sztalin fejlesztette tovább, a “tökély” szintjére.

Lenin, a proletárdiktatúrát megismertette a papsággal, az értelmiséggel, a parasztsággal (főként a kuláksággal), a vagyonos rétegekkel, véres hajtóvadászatot indított ellenük a helyi szovjetek, a CSEKA (Csrezvicsájnaja Komisszija – Rendkívüli Bizottság), a Vörös Hadsereg és a KOMSZOMOL (Kommuniszticseszkij Szojuz Mologyozsi – Kommunista Ifjúsági Szövetség) bevonásával. Rettegésben tartotta az embereket, egyházi létesítményeket raboltatott ki, ingatlanok és ingóságokat tömeges méretű kisajátítására intézkedett. Közvetlen utasítására túszokat szedtek a rendszer ellenségeinek tartott személyek köréből, és nyilvános kivégzéseket rendeztek (többek között) olyan vétségekért, mint ha a közös gazdaság takarmányát megdézsmálták, a kijelölt vasúti szakasz karbantartását (pl. a hótól való megtisztításának) elhanyagolták vagy a takarmány beszolgáltatás megtagadták. Lenin parancsára 800 (azaz nyolcszáz!) embert lőttek agyon 1918-ban Moszkvában és Peterburgban, mert egy merénylő agyonlőtte a CSEKA vezetőjét, Mojszej Szolomonovics Urickijt.

Csupán az összehasonlítás kedvéért: II. Sándor cár meggyilkolása után (1881-ben) részletes rendőrségi vizsgálat következett, majd bírósági tárgyalás, illetve ítélethozatal alapján 5 (azaz öt) személyt ítéltek halálra. Így aránylott (1:5) egy az öthöz,- a cári rezsimben, és (1:800) egy a nyolcszázhoz,- a világ első szocialista államában!

Lenin „bölcs” éleslátásának, emberismeretének, valamint intuíciójának köszönhető, hogy elkezdett műve – halála után – kiteljesedett a sztalini éra alatt, amikor is: az osztályharc címén tízmilliókat likvidáltak, megnyomorítottak,kisemmiztek, korlátoztak szabad munkavállalásukban, utazásukban, vallásuk gyakorlásában, családtagjaikkal, munkatársaikkal vagy barátaikkal való kapcsolattartásban és gondolkodásukban.

Több mint 80 évig funkcionált az a példátlan terrorral fenntartott rendszer, amelyet a nagy mesehős megálmodott, megalapozott és útjára bocsátott. 1924-ben bekövetkezett halálával kezdetét vette az utódlási harc, a hatalomra törők permanens viszálykodása, uralkodóvá ált a frakciózás, az intrikálás, a képmutatás, a hajbókolás, a megalkuvásés a rettegés. A legfelsőbb vezetők ritkán haltak meg természetes halállal, ágyban és párnák közt, de olyan szovjet család is ritkaság számba ment, akit ne érintett volna közvetve vagy közvetlenül, az évtizedekig dühöngő bolsevik terror.

Senki sem érezhette magát biztonságban: kolhozparaszt, munkás, mérnök, orvos, író, katona, Lenin vagy Sztalin díjas, a Szovjetunió hőse vagy érdemes sportoló, operaénekes vagy buszvezető, párttag vagy pártonkívüli, senki, senki, senki! Az esztelen és/vagy megmagyarázhatatlan terror hullámai átcsaptak a Szovjetunió határain, és megfertőzték a „fél világot”! Tömegével jelentek meg és jelennek meg az új Leninek: Sztalin, Hruscsov, Pol Pot, Mao-Ce-tung, Ho-apó, Kun Béla, Rákosi, Kádár, Ceausescu, Tito, Honecker, Gomulka, Szaddam, Husák és mások képében (bőrében). Nem könnyű felismerni őket, mert jól álcázzák magukat. Átvitt értelemben talán hasonlítanak a mesebeli Hétfejű Sárkányhoz, azzal a különbséggel, hogy annál sokkalta veszélyesebbek,- és eddig 100 000 000 (azaz százmillió) ártatlan ember halála terheli a számlájukat!

Fokozza a veszélyt, hogy mindig vannak szép számmal olyan agyalágyultak, akik sem a mások, sem a maguk kárán nem tanultak semmit a történelemből. A bárgyúság egyértelmű jeleként büszkén vallják magukat kommunistáknak (bolsevikoknak), nosztalgiáznak a gyilkosok után, „életüket és vérüket” adnák egy embertelen rendszert szimbolizáló jelképért.

Ha találkozunk velük, akkor óvakodjunk tőlük, nem kevésbé veszélytelenebbek, mint a mesebeli Lenin és társai. Ott vannak minden kilométerkőnél, még büszkék is arra, hogy milyen kapitális “hülyék” és Vörös vírussal fertőzöttek! Pedig abból még nagyon kevesen gyógyultak ki, statisztikai adatok szerint 10 ezerből (azaz tízezerből) 1 (azaz egy).

Eddig volt, mese volt, talán (bizony) igaz is volt. Aludjanak jól, álmodjanak szépet, nyugodalmas jó éjszakát, csengőfrász-mentes ébredést,- minden pihenni vágyónak.

Prof. Dr. Bokor Imre

Nemzeti InternetFigyelő

Életminőség és boldogság ABC – 19.

BOLDOG(TALAN)OK ÉLETMINŐSÉGE

ÉGI/FÖLDI POKLA ÉS PARADICSOMA

SZABAD ÖTLETEK/IDÉZETEK/DOKUMENTUMOK

Szerelem, szerelem,

Átkozott gyötrelem.

Mér nem termettél meg

Minden fa tetején?

Minden fa tetején,

Diófa levelén.

Minden fa tetején,

Diófa levelén,

Hogy szakajtott vóna.

Minden szegény legény.

Én is szakajtottam,

De elszalajtottam

Szelid galamb helyett,

Vadgalambot fogtam.

A szelid galambnak

Tiszta búzát adnak,

De a vadgalambnak

Még rozsot sem adnak.

***

Gyere ki Kata,

Megharap a kutya.

Elkapja a gatyámat,

Lereped a rojtja.

Hej Éva, Éva,

Megérett a szilva.

Kettő-három van rajta,

Telítve az alja.

Erre gyere, erre,

Tudják mer nem erre.

Ördög bújik beléje,

Egye meg a fene!

***

A gombosi halastó, halastó,

Beleestem kocsistól, lovastól.

Gyere babám váltsál ki belőle,

Ne hagyjál a halastó vizébe.

A gombosi híd alatt, híd alatt,

Nagyvásár van az alatt, az alatt.

Eladom a kocsimat, lovamat,

Rajta való szerszámot, magamat.

A gombosi híd alatt, híd alatt,

Lányok sütik a halat, a halat.

Fehér tányérra rakják, rárakják,

A legénynek úgy adják, úgy adják.

***

Aki leány akar lenni,

Nem kell annak férjez menni.

Én is az akarok lenni,

Nem is fogok férjhez menni.

Aki legény akar lenni,

Nem kell annak megnősülni.

Én is az akarok lenni,

Nem is fogok megnősülni.

A világon míg én élek,

Nem jönnek be a legények,

Csikorog az ajtó, ablak sarka,

Jön a szeretőm a csinos, barna.

Ha barna is, de nem cigány,

Szeret az engem igazán.

Csikorog az ajtó, ablak sarka,

Jön a szeretőm a csinos, barna.

*

A Törvény alatt vagy felett…

Ha a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény alatt.

A test cselekedetei nyilvánvalók:

paráznaság, tisztátalanság, bujaság, bálványimádás,

mágia, ellenségeskedés, viszálykodás, versengés, harag,

veszekedés, széthúzás, szakadás, irigykedés, részegeskedés,

tobzódás és hasonlók.

Ezekről előre mondom nektek, mint előbb is mondtam,

hogy akik ilyen dolgokat tesznek, nem nyerik el Isten országát.

A Lélek gyümölcsei pedig:

a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség,

szelídség, önmegtartóztatás.

Ilyenek ellen nincsen törvény.

Akik pedig Krisztus Jézuséi,

megfeszítették testüket a vétkekkel és a kívánságokkal együtt.

Ha a Lélek által élünk, járjunk is a Lélek szerint!

Gal 5,18-25

*

Szó – szólás

Jajszó, indulatszó, vezényszó,

Zeneszó, jelszó, jó szó, idegen szó

Parancsszó, előszó, utószó, szószóló

Elszólás, megszólás, hozzászólás, beszólás

                                                                                          

*

A hatalom

megbocsátja a régi vétket,

akár egyetlen későbbi érdemért –

És ez vajon igaz ez megfordítva is?

*

Akié a birtok, aki a főnök,

az diktálja, mi legyen a (politikai) hit/vallás?

*

Szókincs

Szajha, kéjhölgy, bárnő, lotyó, utcalány, prosti

Rosszlány, örömlány, hetéra, perdita, kurva stb.

*

Kín-csiki

Agyoncsiklandoz

*

Isten hozott – az ördög vigyen

*

Alá’ szolgája

Alázatos szolgája

Servus humilissimus

*

Utak

Keresztutak

Fő- és mellékutak

Tévutak – kerülőutak

Zsákutcák – járhatatlan utak

Titkos utak és alagutak és útvesztők

(labirintusok)

*

Bibi

Horzsolás

Kis karcolás

Mély vágás, szúrás

Halálos sebet ejteni

*

Nagy szavak?

Amire mérget vennék

Akiért tűzbe tenném a kezem

Akiért a világ végére is elmennék

Amiért élni, s így meghalni is érdemes

Ha mindenki elhagy, én Téged akkor sem

Akiért akár el is kárhozok, akiért a pokolba is…

*

Kvalifikációs szintek

Ami mindenkitől elvárható,

Ami már erkölcsi érdemnek számít,

Amitől hős és szent lesz/lehet valaki

*

Karhatalom és tömegoszlatás

A lovas rendőrök kardlapozásától a vízágyúig

És a gumibot és a könnygáz – plusz a gumilövedék

*

Lefegyverzett nép

A fegyvereket kötelező beszolgáltatni

Fegyverviselési engedély – különleges indok

Vadászok és a náluk levő vadászfegyverek száma

*

Az öngyilkos rendőrök

Hátulról fejbe lövi magát?

És persze mindig magánéleti problémái miatt …

*

Félrehallás

- Vádlott álljon fel! Ítélethirdetés következik!

- A halmazati büntetése kötél.

- Öt év?

- Nem. Kötél.

*

Nem mindegy

Csempézni vagy csempészni

Amnéziát vagy amnesztiát kapni

Felfüggesztenek vagy felakasztanak

*

Aktív és passzív

Nyelvtudás – vagyon – állampolgár

Szerelmi partner – játék – igeragozás

*

Individualizmus és piacgazdaság

Mindenkinek saját telefon, számítógép, tévé – sőt: autó!

(Bezzeg a régi szép időkben, amikor összejártak a szomszédok

Most ez kocsmákban, közös meccsnézés formában?)

*

Remote controll

Távirányított, kézi vezérlésű

készülék, bomba, robot és ember -

gyalogsági aknaszedő fogoly vagy robotgép

*

Csereszabatosság

Kompatibilitás – összeilleszthetőség – világnorma

Dugasz és konnektor – áramfeszültség stb. stb. stb.

*

A társadalmi rang

A foglalkozások presztízse

A társadalom rétegei és I. és II. stb. osztályai

Örökletes kasztok és egyéni-kollektív mobilitás

*

Alkalmazkodni

A változó környezethez

A készen talált családhoz, szomszédsághoz

Az időjárási viszonyokhoz, napszakokhoz

A társadalmi-politikai berendezkedéshez

Az oktatási intézményekhez, a társakhoz

A focicsapathoz és a bíráskodáshoz

*

Káros tudás

Ha előre látnák, mi lesz velünk,

akkor legtöbben öngyilkosok lennénk,

hogy ennek elejét vegyük?

Ezért van, hogy a mai „jósok” csak jót jövendölnek?

Egyáltalán: miért szeretnénk ismerni a jövőnket???

*

Cassandra

balsorsú jósnő,

Apollón beleszeretett és tévedhetetlen jóstudományt ígért neki.

C. látszólag engedett az unszolásnak,

de amint jóstehetséget elnyerte, visszakozott.

Büntetése az lett, hogy jóslatainak soha senki nem adott hitelt,

pl. mikor Párisz hazatért Trójába Helénával,

megjósolta a borzalmakat, ám őrültnek hitték a trójaiak.

Neve a megvetett jóslatok révén fogalommá vált

*

Hazaszöktek a kitelepített németek

Tóth Ágnes, az MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézetének igazgatóhelyettese, legújabb könyvében a kitelepítés után visszaszökött magyarországi németek történetét tárja olvasói elé.

A feladat nem volt egyszerű, hiszen a szerző olyan témát dolgozott fel, amellyel kapcsolatban a hivatalos szervek nagyon kevés iratot hagytak hátra. Tóth Ágnes ezért a levéltári források tanulmányozása mellett az „oral history” módszerét is alkalmazta. A könyv alapjául szolgáló interjúkat pedig nem kiegészítő forrásnak, hanem „a forrásnak” tekintette. Ez egyébként azért is nagy jelentőségű, mert az események óta eltelt több mint hatvan év következtében már nem sokáig lesz lehetőség az érintettek megkérdezésére.

 A mű első fejezetében magáról a kitelepítésről értekezik a szerző. Kiderül, hogy az egyes pártok szavazóbázisának kialakítása és a földosztás sikeres végrehajtása érdekében a magyar kormány maga kérte 1945. május 26-án több százezer német kitelepítését. A politikai elit tehát a kitelepítés tényéről nem a Potsdami konferencia határozatainak következtében – „csupán” a kollektív bűnösség elvét érvényesítve – döntött. Az első szerelvények 1946. január 19-én indultak Budaörsről, a cél pedig – ekkor még – Németország nyugati megszállási övezete volt. Az országban maradt mintegy 230 ezer német nemzetiségű személy nagy részét pedig megfosztották vagyonától, politikai jogaitól, a munkavállalás és a lakóhely megválasztásának szabadságától.

 Ilyen körülmények között szinte érthetetlen, hogy sokan miért döntöttek mégis a teljes létbizonytalanság, az illegalitás, vagyis a hazatérés mellett. Ezekre a kérdésekre Tóth Ágnes az interjúk kiértékelése révén keresi a választ, és a könyv második fejezete is ennek módszereit mutatja be. A statisztikában, kevésbé járatos olvasó számára kissé szárazabbnak tűnő fejezet után a tematikus elemzés során átfogó képet kapunk a visszaszököttek helyzetéről, identitásuk komplexitásáról, arról, hogy ők maguk hogyan élték meg a kitelepítést, milyen körülmények fogadták őket „új hazájukban”, illetve, hogy miért döntöttek az illegális visszatérés mellett.

 Az elűzetés nagyban érintette önazonosságukat, érthetetlen volt számukra, hogy büntetésük alapját hogyan képezheti a nemzeti hovatartozás. Nem csoda, hogy saját sorsukat sokan a zsidókéval állították párhuzamba. A „svábság” azonban Németországban is megbélyegzést jelentett. „Ezek ott kint úgy néztek ránk, hogy mi valami gazemberséget csináltunk Magyarországon, és azért lettünk kitelepítve.”– mondta az egyik interjúalany. A beilleszkedést tehát nehezítette a bizalmatlanság, valamint a kiszolgáltatottság, amit elsősorban a hely- és a nyelvismeret hiánya okozott. (A magyarországi németek ugyanis a német nyelv tájnyelvi változatait beszélik.)

 Mindezek nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy sokan a hazatérés mellett döntöttek. Minden nélkülözhetőt pénzzé tettek, az útra vonatkozó információkat pedig - hol lépjék át a határokat, mennyit kérnek a vezetők - általában a már korábban hazatért ismerősöktől szerezték be. A velük szembeni azonnali fellépésre a határőrségnek, a határrendőrségnek és a politikai rendőrségnek volt jogosítványa, amelyek igyekeztek is őket az állam biztonságára, valamint a közbiztonságra veszélyes elemeknek feltűntetni. A szerző ennek ellenére hangsúlyozza, hogy a hazatérés lehetőségét sok esetben éppen a fent említett szervek tették lehetővé azáltal, hogy szemet hunytak néhány kisebb csoport érkezése felett.

 Különösen izgalmas olvasmánynak bizonyulnak a mű utolsó fejezetében közölt interjúk, amelyek a közösség sorsának megismerése után az egyéni életutakba engednek bepillantást. Kiderül, hogy a hazaérkezőknek minden esetben számolniuk kellett a kitoloncolás lehetőségével, amit egyébként a magyar hatóságok jogi szabályozás hiányában illegálisan végeztek. A kitoloncoltak többsége azonban szinte azonnal megkísérelte a visszatérést, így olyan eset is előfordult, hogy az illetőt a határőrök először beengedték az országba, Pécsett viszont elfogták, Pestre szállították a toloncházba. Három hét elteltével visszatoloncolták volna Ausztriába, ha Hegyeshalomnál nem áll meg a vonat. Itt ismét elengedték, így tért vissza a szülőfalujába. Volt olyan település, ahol a hatóságok majdnem minden éjjel razziáztak és „a gyereket keresték. Mert ha a gyerek megvolt, akkor a szülő feladta magát”. Több interjúalany említi, hogy egy nagy ládában, vagy a dunyha alatt kellett átvészelnie a razziákat.

 Tóth Ágnes munkájának legnagyobb érdeme éppen abban áll, hogy a kitelepítést az érintettek egy csoportjának, a hazatérőknek a szemszögéből, a velük készített interjúk alapján tárgyalja. A visszatérés, valamint a Németországban maradás motivációira, az identitás, az integráció azonosságaira és különbözőségeire azonban – a szerző véleménye szerint is – csak a közösség többi tagjának – a Magyarországon maradottaknak, valamint a Németországban letelepedőknek – a megkérdezése révén kaphatunk részletesebb választ. Reméljük, ezek az elemzések sem váratnak már sokáig magukra.

 Tóth Ágnes: Hazatértek –

A németországi kitelepítésből visszatért magyarországi németek megpróbáltatásainak emlékezete.

Gondolat Kiadó, Budapest, 2008. 376 o.

*

A SZÍV ERŐSEBB MINT AZ ÉSZ

Toldy Mária:

 A múlt tovább kísér, mint árnyék,

 Emléked él, most is varázs még.

 Hiába tudjuk- vége, kész

 A szív erősebb, mint az ész.

 Szécsi Pál:

 Remélsz akár, vagy vársz megadással,

 Lázadni kár, ragad magával

 No lám, a szándék oly kevés

 A szív erősebb, mint az ész.

 Toldy Mária:

 Még itt vagy velem, oly furcsa.

 Rejtelmet áraszt minden óra

 Egy álomvilág, mely ködbe vész

 A szív erősebb, mint az ész.

 Szécsi Pál:

 Érezz bárhogy is - szabad magányban

 Vagy boldogság rácsába zárva.

 Mindegy mit vársz, vagy mit remélsz

 A szív erősebb, mint az ész.

 Toldy Mária

 Azt hitted - elhatározás csak,

 És megszűnik majd a varázslat.

 De lám, a szándék oly kevés

 A szív erősebb, mint az ész.

 A múlt tovább kísér, mint árnyék,

 Emléked él, most is varázs még.

 Hiába tudjuk- vége, kész

 A szív erősebb, mint az ész.

http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/54846/szecsi-pal/a-sziv-erosebb-mint-az-esz-toldy-maria-zeneszoveg.html

*

VILÁGPANORÁMA

Szaniszló Ferenc szellemi honvédő műsora

http://www.echotv.hu/videotar.html?mm_id=108&v_id=13210

*

Hármat tojott a fekete kánya,

Engem szeret a kend barna lánya,

Kikityembe, kukutyomba,

Gyere rózsám a kocsimba.

Akármilyen szegénylegény vagyok,

A kend lánya szeretője vagyok,

Kukutyin mellett halásztam,

A rózsámmal, vele háltam.

***

A bátai bíró lánya,

Egy pendelybe ment az ágyba,

Jaj, de megkönyörögtetett,

Míg az ágyába eresztett.

Azt gondoltam mindig így lesz,

Hogy szeretőm soha nem lesz,

Dehogy nem lesz, de bizony lesz,

Nálad babám százszor jobb lesz.

Erre gyere, ne menj arra,

Jobb út van erre, mint arra.

Erre van a kerék utca,

Kis angyalom gyalogútja.

***

Addig babám el nem veszlek,

Míg a tóban halak lesznek,

Pedig abban mindig lesznek,

Így hát soha el nem veszlek.

*

Hatvanas évek

"Hatvanas évek" Magyarországon

TARTALOM, ELŐSZÓ

 Magyarország körül a világ

 Rainer M. János: A "hatvanas évek" Magyarországon. (Politika)történeti közelítések

 Baráth Magdolna: Magyarország és a Szovjetunió

 Szabó Csaba: Magyarország és a Vatikán. Egyházpolitika a hatvanas években

 Reformok és reflexiók

 Varga Zsuzsanna: Illúziók és realitások az új gazdasági mechanizmus történetében

 Germuska Pál: A haditechnikai termelés és az új gazdasági mechanizmus

 Kalmár Melinda: Az optimalizálás kísérlete. Reformmodell a kultúrában 1965-1973

 Kkovács Gábor: Forradalom, életmód, hatalom, kultúra. A politikai gondolkodás jellemzői a hatvanas években

 Üzemi hétköznapok - odafent

 Tischler János: Az Onódy-ügy, 1964

 Standeisky Éva: Bomlás. A hatalom és a kulturális elit

 Péteri György: Pirruszi győzelem. A "MEGÉV-ügy" és a politikai stílus változása a hosszú hatvanas években

 Nagyítás

 Molnár Iscsu István - Rainer M. János - Sárközy Réka: A hatvanas évek világa

 Üzemmenet - lent

 Tóth Eszter Zsófia: A fogyasztás ábrázolása munkások és munkásnők életút-elbeszéléseiben

 Valuch Tibor: A hosszú háztól a kockaházig. A lakásviszonyok változásai a magyar falvakban a hatvanas években

 Horváth Sándor: Huligánok, jampecok, galerik. Fiatalok szubkultúrái a hatvanas években

 Magyarország világa

 Varga Balázs: Párbeszédek kora. Történelmi reflexió a hatvanas évek magyar filmjeiben

 Beke László: Magyar művészet a hatvanas években

 Prakfalvi Endre: A hatvanas évek építészetéről

http://mek.niif.hu/10500/10514/index.phtml

*

Robert Louis Stevenson

„Ha az orvos nem jósol neked egy évet, és habozik adni egy teljes hónapot, tégy egy bátor lépést, és nézd meg, mit érhetsz el egy hét alatt.”

(Robert Louis Stevenson)

1850. november 13-án, a skóciai Edinburghban született Robert Louis Stevenson író, költő, aki úti leírásaival, verseivel, valamint ifjúsági- és kalandregényeivel, többek között A kincses szigettel, valamint Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esetével lépett be a világhírű alkotók közé. Stevenson egész életét végigkísérték a tüdőbaj szörnyű tünetei, ezért orvosai tanácsára rengeteget utazott, és végül – 44 évesen – az óceániai Szamoa szigetén fejezte be pályafutását.

Robert Louis Stevenson egy többgenerációs mérnökfamília sarja volt, így aztán idejekorán megbotránkoztatta szüleit azzal, hogy Edinburgh egyetemén először jogi tanulmányokba kezdett, majd később kizárólag az irodalommal volt hajlandó foglalkozni. Szenvedélye egészen fiatal korából eredt, ugyanis már kisgyermekként megtámadta őt korának egyik leggyakoribb betegsége, a tuberkulózis, aminek következtében Stevensonnak rengeteg időt kellett ágyban töltenie. A gyenge tüdejű fiúcska nagyrészt olvasással, majd saját kitalált történeteivel kötötte le magát, melyek megalkotásakor mind nagyobb hatást gyakoroltak rá kedvenc szerzői, például Shakespeare, a francia Dumas és az amerikai Walt Whitman. A szárnyait előbb Skóciában próbálgató Stevenson aztán 23 esztendős korában sorsdöntő utazásra indult Londonba, ahol – első szerelme, az elvált Jane Frances Sitwell mellett – megismerkedett Sidney Colvin kurátorral és irodalomkritikussal, aki bevezette barátját a brit irodalmi életbe – bemutatta például William Ernest Henley skót költőnek –, ezzel pedig elindította őt pályáján.

Bár Stevenson 1875-ben befejezte jogi tanulmányait, sohasem gyakorolta hivatását, ehelyett főleg utazgatott – egészségi állapota erre amúgy is rákényszerítette –, és leírta korábbi úti élményeit. Ezzel összefüggésben – novellái mellett – első nagyobb lélegzetvételű művei franciaországi és angliai barangolásait mutatták be, ilyen volt például az 1878-as Belföldi utazás, vagy az Utazások egy szamárral a Cévennekben című alkotás. Időközben – egészen pontosan egy belgiumi kenutúrán – Stevenson élete szerelmével, Fanny Van de Grift Osbourne-nal is összeismerkedett, ám a vele fenntartott kapcsolatot szülei meglehetős ellenszenvvel figyelték, ugyanis Fanny házasságban élt, melyből korábban már két gyermek is született. A buzgó vallásos Stevenson-család számára ez a viszony mindennél nagyobb csapás volt, másfél év után azonban úgy tűnt, fellélegezhetnek, hiszen Fanny Franciaországból visszatért az Egyesült Államokba. Nos, az öröm korai volt, az író ugyanis alig egy év után követte szerelmét, majd 1879-ben – az asszony válása után – Kaliforniában feleségül is vette őt.

Bár a tengerentúli utazás jótékony hatással volt Stevenson írói képzeletére, egészségét annál komolyabban igénybe vette, ráadásul a férfi a tuberkulózis egyre súlyosbodó tüneteit eredménytelenül próbálta az Egyesült Államokban enyhíteni. A művész ezért feleségével hamarosan visszatért Franciaországba, majd a svájci Davosba, később pedig – öt esztendőre – az angliai Bournemouth városába költözött. Stevenson szervezetén ezekben az években mindinkább elhatalmasodott a gyilkos kór, közben azonban – olykor, például a Jekyll és Hyde-történet megalkotásakor éppen a lázrohamok következtében – olyan híres művek születtek tollából, mint a Kincses sziget, A fekete nyíl, a David Balfour kalandjait megörökítő Emberrablók, vagy a fent említett Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete, mely egy önmagán kísérletező orvos kísérteties élményeit örökítette meg. Stevenson emellett a lírában is kipróbálta magát – a Gyermekkert mellett A fák alatt című gyűjteménye is híressé vált –, de számos novellát is közölt a brit magazinok hasábjain. Miközben alkotói pályáján a csúcsra ért, a harmincas éveiben járó férfinak egyre elkeseredettebb küzdelmet kellett vívnia a tüdőbaj ellen, ami a svájci, franciaországi kezelések ellenére egyre erőteljesebben ostromolta gyenge szervezetét. Stevenson öt év után végül úgy döntött, hogy Bournemouthból a Csendes-óceánra menekül betegsége elől, ezért 1887-ben – családjával együtt – Amerikába utazott, majd egy hajót bérelt, mellyel déltengeri utazásra indult. 1890-ben az író végül Szamoa szigetén talált magának megnyugvást, ahol erőre kapott, és – nevelt fia, Lloyd Osbourne gyakori közreműködésével –egyszerre több regényen is dolgozott, ám a sors a Hermistoni gát és a St. Ives: Egy francia fogoly kalandjai Angliában című művek esetében már nem adta meg számára a boldog befejezést. Robert Louis Stevenson végül 1894 decemberében Szamoán fejezte be életét – halálát agyvérzés okozta –, és itt is helyezték őt végső nyugalomra.

Stevensont útleírásai, valamint – gyakran az ifjúság számára írt – versei és kalandregényei után a közvetlen utókor másodrangú szerzőként könyvelte el, ennek ellenére alkotásait később olyan szellemóriások méltatták, mint Kipling, Hemingway vagy Nabokov. A 20. század második felében aztán az irodalomtudomány revideálta álláspontját, és a műveiben megjelenő társadalomkritika, a csendes-óceáni területek néprajzának és történelmének bemutatása kapcsán szintén elismerte Stevenson érdemeit. A jeles skót író másodvonalba sorolása más szempontból is méltatlan lett volna, hiszen A kincses sziget szerzőjének írásait több nyelvre fordították le, mint például neves kortársai, Edgar Allan Poe, vagy Oscar Wilde alkotásait.

Tarján Tamás

Stevenson, Robert Louis: Emberrablók

Azaz David Balfour kalandjai az 1751. esztendőben

http://mek.oszk.hu/01300/01350

Stevenson, Robert Louis: A fekete nyíl

Kalandos történelmi regény

http://mek.oszk.hu/07600/07630

Stevenson, Robert Louis: A kincses sziget

http://mek.oszk.hu/00500/00506

Stevenson, Robert Louis: Öngyilkosok klubja

Három kisregény

http://mek.oszk.hu/04500/04521

*

Haj Dunárul fuj a szél

Feküdj mellém, majd nem ér

Dunáról fuj a szél

Nem fekszöm én kend mellé

Mört nem löszök a kendé

Dunáról fuj a szél.

Ha Dunáról nem fujna

Illen hideg sem volna

Dunáról fuj a szél

Haj Dunáról fuj a szél

Feküdj mellém, majd nem ér

Dunáról fuj a szél.

Haj Dunáról fuj a szél

Feküdj mellém, majd nem ér

Dunáról fuj a szél.

Nem fekszöm én kend mellé

Mert nem löszök a kendé

Dunáról fuj a szél.

*

Egy fórum és egy vélemény

Mit vesztettünk a rendszerváltással? 6. rész

A mélypont, az ország végleges kettészakítása

http://szabadeuropa.shp.hu/hpc/web.php?a=szabadeuropa&o=heti_tema_2012_04_15__kKsw

*

MINDENT VAGY SEMMIT

Ha felgyújtják az ember házát,

Vagy kirabolják mondjuk a lakását,

A tettes meglakol,

Van törvény és szigor,

Mely őriz minket rendületlenül.

Hát csalárdul hazudni,

Szívekbe hatolni,

Reményre gyújtani,

Álmokat rabolni

Miért szabad büntetlenül?

Vagy mindent, vagy semmit,

Csak így akarom,

Legyen a döntő szó tiéd,

S én elfogadom,

Már a félmegoldás nem elég,

A megunt kedves szerepét

Én nem játszom el,

Még tőled se kell nekem!

Vagy mindent, vagy semmit,

Így akarom én,

Legyen a szíved másoké,

Vagy csak az enyém,

Nekem nem kell nyári szerelem,

Vagy mindig jöjj,

Vagy sohasem,

De ne rontsd el így,

Ily könnyen az életem!

A szél viszi a felleget,

De az ellenszél tán visszahozza még,

De én, ha egyszer elmegyek,

Többé gondolatban sem jutok feléd.

Vagy mindent, vagy semmit,

Csak terajtad áll,

Légy, aki nékem mondja el,

Ha valami fáj.

Legyen mindig egy a mi utunk,

Ha válságunkból kijutunk,

Csak velem örülj,

Ha ragyog a nyár,

Ha későre jár,

Csak mellettem állj,

Vagy menj tovább,

És ne lássalak

Soha már!

http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/41973/toldy-maria/vagy-mindent-vagy-semmit-zeneszoveg.html